Kitüntetett oktatóink – Baloghné Dr. Nagy Gizella (ELTE TÓK Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszék)

– Beszélnél először is nekünk a doktori témádról, és arról, hogy miért éppen ezt választottad? 

– Nagyon szeretem a nyelvészetet, emiatt mentem nyelvszakra, németből és angolból is ez érdekelt inkább: az, hogy hogyan működnek a nyelvek, hogyan vannak összerakva. Az angol szakon több elméletet megismertünk, és az optimalitáselmélet akkor újdonságnak számított. Az benne az újítás, hogy feltételezi: minden nyelvben ugyanazok a szabályok vannak, és abban különböznek a nyelvek, hogy másféle fontossági sorrendbe vannak rendezve ezek a szabályok. Az optimalitáselméletet bármire lehet használni, fonológiára, morfológiára is alkalmazzák. 

– Milyen korpuszt használtál a kutatásodhoz? 

– Élőnyelvi példákat használtam. Az úgynevezett balra kihelyezés, „left dislocation” a disszertációm címe angolul – elég furán hangzik, de nagyon sok nyelvben jelen van: ez az a jelenség, amikor valamit a mondat elejére teszünk, de bent a mondatban még megismételjük egy névmással. Magyarban ez mindig a mutató névmás, például: „A nyelvészetet azt szeretem”.  

– Ez pongyolaságnak számít a magyarban, vagy teljesen normális nyelvhasználat? 

– Magyarban azt mondjuk, hogy pongyolaság, és magyarul, angolul és németül ezt nem is írjuk le. De, mondjuk, a spanyolban csak így lehet topikalizálni. Egy élő jelenségről van szó, amely korábban több nyelvben létezett. Néztem óangol szövegeket például: ott még le is írták, még nem volt ilyen fajta sztenderdizáció, amely szerint ezt nem szabad leírni, mert pongyola. Óangolban, németben van rá írott példa.  

– A szakdolgozatodat is már ebből írtad? 

– Igen, de még kérdő mondatokat vizsgáltam az optimalitáselmélet szempontjai szerint; ott is összehasonlítottam több nyelvet. Kérdő mondatnál is arról van szó, hogy előreteszünk egy kérdőszót: magyarban mindegyiket; angolban, németben egyet előreteszünk, a többi ottmarad, ha több van a mondatban. De például a japánban nem muszáj előretenni. Ennek viszont nagyon nagy szakirodalma van, nem nagyon lehetett újat mondani, ezért a doktorihoz kicsit specifikusabb témát kerestem.  

– Mióta és mit tanítasz a TÓK-on? 

– Igazából a doktori alatt már itt voltam óraadóként, jól éreztem magam, a kollégák is megszerettek, úgyhogy ittmaradtam. Először nyelvgyakorlatokat, német nyelvtant tanítottam, de azóta nagyon sok mindent. Német országismeretet különösen szeretek tanítani – ez német műveltségterületes kurzus, de szabadon választhatóként szoktam tartani, hogy a német nemzetiségisek is fölvehessék; rajtuk kívül jönnek külsősök is, szórakoztató óra. 

– Milyen tudományos munkát végeztél a közelmúltban a tanítás mellett?  

– Márkus Évával szoktunk együtt dolgozni, aki magyarországi német nyelvjárásokat kutat. Ő leírt egy nyelvjárást nagyon részletesen, én pedig elemzem; már elég sok előadásunk és cikkünk született a témáról. Ez a nagybörzsönyi német nyelvjárás rendkívül érdekes, nagyon archaikus; Nagybörzsöny viszonylag korai betelepítés, egy úgynevezett nyelvi sziget. Nincs kapcsolatuk a némettel, nem érkeztek onnan új hatások; csak a magyarral volt kapcsolatuk, de abból meg legfeljebb szavakat vettek át, szintaxisból vagy morfológiából semmit. Ezért megőrződött számos olyan jelenség, amely a sokkal korábbi németet tükrözi, például az ófelnémetben található csak meg. Éva csinált hangfelvételeket, már akkor is csak az idősek beszélték ezt a dialektust; nagyon egyedi, nem hasonlít más magyarországi nyelvjárásokra. 

Amire még büszke vagyok, hogy a disszertációm megvédése után öt éven keresztül az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgoztam tudományos munkatársként a CGRH (Comprehensive Grammar Resources: Hungarian) projekten: egy nyelvészeknek szóló, angol nyelvű, nagyon részletes magyar nyelvtan létrehozása volt a projekt célja, ebben a mondatszerkezeten belül a topikalizációs jelenségekről szóló fejezetet írtam.    

Emellett két éve részt vesz a tanszékünk egy MTA-s projektben: az érdekelt minket, hogy érezték magukat a távolléti nyelvtanítás alatt a nyelvtanárok. Csináltunk kérdőívet és felvettünk interjúkat. Hétszázan kitöltötték a kérdőívet, amit az egész országba kiküldtünk a tankerületeknek. Arra kérdeztünk rá, hogy sikerült szerintük a távolléti oktatás, mit használtak, illetve most mit használnak a digitális lehetőségek közül, mi a hatása a távolléti oktatásnak a mostani jelenléti oktatásra.  

– Nagy változások voltak? 

– Azt meg lehet mutatni, hogy akik úgy érezték, hogy sikeresek voltak, fejlődtek, azok utána szívesebben tartották meg ezeket a digitális, mondjuk learning apps-es feladatokat, hogy érdekesebb legyen az óra. Akik jól érezték ebben magukat, azok most is használják. Sokan már notesz helyett is egy appban gyűjtik a gyerekek pirospontjait, és ott a gyerekek is nyomon tudják követni. Van, aki már kisgyerekeknél is kivetít egy alap ppt-t, azon mutatja az óra szerkezetét – a táblára írtakat váltja ki vele, emellett jobb képeket tud mutatni a gyerekeknek, színesíti az órát. 

– Mi van még, amit különösen szeretsz a tanításban? 

– Amit még nagyon szeretek, az az óvodapedagógus környezetismeret németül és ennek módszertana. Abba még egy kis vizuális nevelést is belecsempészünk, és kicsi elméletet is bele tudunk csöpögtetni. Van az úgynevezett CLIL (Content and Language Integrated Learning) módszertan: amikor idegen nyelven tanítunk egy tárgyat vagy témát, például németül tartunk énekórát, annak vannak buktatói, és külön módszertana van. Nemzetiségi gyermekirodalom, mondókák – ezeket részben nyelvjárásban is be lehet vinni az órára, pici lépésekben... Ott látszik a hallgatókon, hogy van, aki ezt hozza magával a családból, mások viszont megrettennek, de biztatjuk őket, hogy apránként próbálják a nyelvjárást bevinni alsóban is: mondókával vagy kiszámolóval. 

– Köszönjük az interjút, és további sikeres munkát kívánunk!