A népmese napja - 2019

A népmese napja alkalmából Szabad Boglárka meséjét és előadását hallhatták az érdeklődők. A hallgatóság megmerítkezett a hagyományos mesemondás csodáiban, és hasznos tanácsokkal gazdagodott az élményalapú meseközvetítés témájában.
"...a fejből mondott vagy felolvasott mese az az első „ábécéskönyv”, amelyből a gyermek akaratlanul is megtanul saját lelkében olvasni. Hiszen a mesék szimbólumai, a hősök gondolkodásmódja, tettei, magatartása, konfliktusai, megküzdő stratégiái öntudatlan azonosulási folyamatokat indítanak el a hallgatóban. Vagyis a szavak nyomán óhatatlanul kialakuló belső képek már főként a hallgató, olvasó gyermek szorongásairól, félelmeiről, tudatos, tudattalan vágyairól szólnak majd. Ezek a belső képek pedig megfoghatóvá, megnevezhetővé teszik az addig csak tudattalan feszültségeket hordozó szorongásokat, vágyakat, mozgató rugókat. Tehát a mese hatása a gyermeki lélekre szükségképpen jóval sokrétűbb, rejtettebb, hosszabb távú, mintsem azt annak első elolvasása, hallása után mi felnőttek gondolhatnánk."
(Forrás: hunra.hu)
Fényképek
Fényképek
0
/
0





0
/
0