Bölcsődék Napja 2025

2025.05.08.
Bölcsődék Napja 2025

Mint minden évben, az idén is megemlékeztünk a magyar bölcsődepedagógia történelmi jelentőségéről, a kisgyermeknevelők mai felelősségteljes munkájáról.

Az első magyarországi bölcsődét a Pesti Első Bölcsődei Egylet hozta létre, hosszú előkészítő munka és jótékony célú gyűjtés eredményeként 1852. április 21-én Pesten, az akkori Kalap u. 1. szám alatti bérház földszintjén. Ezen első Pesti bölcsőde megnyitásának tiszteletére 2010 óta ünnepelhetjük a Bölcsődék Napját. Karunk oktatója, Venyingi Beáta mestertanár köszöntötte a megjelenteket, majd történeti áttekintésben és az erre az alkalomra készült röplap ismertetésével emlékezett meg az első bölcsőde megnyitásáról.

Az idei megemlékezés keretében rendeztük meg a TÓK-on a Csigabiga-palota (Versek és mesék a legkisebbeknek) című kötet bemutatóját. A Móra Kiadót képviselő vendégek között köszönthettük Kovács Zsanett marketingvezetőt, Török Ágnes edukációs projektvezetőt, Hollósi Nikolett szerkesztőt és Kőszeghy Csilla illusztrátort. Az újonnan megjelent kötet válogató szerkesztői voltak: Bereczkiné Z. Anna, Szinger Veronika, Galuska László. A Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók érdeklődéssel hallgatták a történeti bevezetőt, figyelemmel kísérték az új kötet megjelenéséről szóló beszélgetést.

Fényképek

Fényképek

0

/

0

0

/

0