Egy online mesemondó kurzus margójára

2020.05.04.
Egy online mesemondó kurzus margójára

A Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék meghívott vendégeként csecsemő- és kisgyermek szakos hallgatóknak tartott mesemondási kurzust Bumberák Maja mesemondó.

"A Magyarországot 2020. márciusában elérő világjárvány miatt magam is fontos kérdéssel szembesültem. Hogyan tudnám megtartani az ELTE Tanító és Óvóképző Karán a tavaszi félévre meghirdetett élőszavas mesemondás kurzusomat csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatóimnak?

Elvégre már a kifejezés is furcsán hangzik: „online élőszavas mesemondás”. A képzés alapvető eleme a tapasztalatcsere, a gyakorlat; hogy jelen vagyunk, interakcióba lépünk egymással, s hogy magam is mesélek élőszóval, ezzel saját élményt adva a résztvevőknek, akik maguk is mesélni szeretnének.

Látszott, hogy váltani kell. Megismerkedtem egy programmal, amelyben – sok egyéb fontos technikai megoldás mellett - csoportbontás funkció is található, és így kiscsoportos és páros gyakorlatokra is van lehetőség. Itt már éreztem, hogy működni fog a dolog. Az eredetileg kétnaposra tervezett kurzust 4x3 órára bontottam, és jó tíz napos tervezés, tanulás, kísérletezés után találkoztunk az online térben.

Az élőszavas mesemondás rugalmasan alkalmazkodik az adott helyzethez. Bár fizikailag nem vagyunk egy térben, mégis azt tapasztaltam, hogy a történet képes szívtől szívig érni, s megvalósul a mesemondó és mesehallgató interakciója. A nyitó körön élményeket osztottunk meg, meséltem, beszélgettünk, összeraktuk a tapasztalatainkat, kérdésekre válaszoltunk, sokat játszottunk, párban és nagycsoportban meséltünk. Az élőszó művészetét hagyományos és revival mesemondók példáin keresztül tanultuk.

Mindannyiunk számára tartalmas volt az együtt töltött idő. A résztvevők azt jelezték vissza, hogy mind szakmailag, mind emberileg sokat adott nekik a kurzus. Ha választani kellene, nem választanánk az élő találkozás helyett az online jelenlétet, de ebben a különös helyzetben mindannyian hálásak vagyunk, hogy erre a kihívásra közösen meg tudtuk adni a választ. Nem is akárhogy."

Bumberák Maja