Hortobágyi István

Hortobágyi István 2002 őszétől egészen 2009 végéig, két cikluson, hét éven át volt az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karának főigazgatója, 2009 nyarától az egyetemi kar rangot szerzett tanítóképző kari dékánja.
Hortobágyi István 1967-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika, fizika és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként. Korábbi szakmai pályafutása, kandidátusi disszertációja a matematika egyetemi oktatásához kötődik, oktatómunkáját alma materében egyetemi docensként folytatta, illetve szakreferens volt az Oktatási Minisztériumban.
Intézményünkben és intézményünkért folytatott főigazgatói munkásságáról kérdezte Dr. Aggné Pirka Veronika egyetemi adjunktus, a Neveléstudományi Tanszék oktatója:.

1. Hogyan került a tanítóképző élére?

„Így hozta az élet. 2000-ben egy integrációs folyamat kezdődött az ELTE keretein belül. A TÓK korábban Budapesti Tanítóképző Főiskolaként önálló intézmény volt, 2000-ben került az ELTE szervezetébe. 2002-ben intézményi szinten olyan vezetőt szerettek volna, aki hatékonyan tudja közvetíteni a Kar érdekeit a többi kar felé. Egyrészt voltak vezetői tapasztalataim a korábbi egyetemi éveimből: két cikluson keresztül a TTK oktatási dékánhelyettese voltam. Másrészt pedig több TÓK-os oktatóval álltam munkakapcsolatban, jól ismertem a TÓK Matematika Tanszékén oktatók többségét, és Hunyady Györgynét. Az ELTE akkori vezetésével különböző munkabizottságokban dolgoztam együtt. Volt, akivel baráti kapcsolatom volt, ez megkönnyítette a munkámat. A Kar részéről kérték, hogy pályázzam meg a főigazgatói állást. Abban, hogy pályáztam, szakmai szempontok vezéreltek. Mindig érdekelt matematikatanítás, a didaktika, a neveléstudomány, ugyanakkor tudtam, hogy az óvodapedagógusok és tanítók képzése más, mint a tanároké. Szívesen vállaltam tudásom kiterjesztését az újabb területekre, felkészültem a Kar vezetésére.”

2. Kérem, idézze fel azt az időszakot, amikor főigazgatóként működött a TÓFK-on!

„Alapvetően két nagyobb szakaszra tudom bontani a Kar élén eltöltött hét évet. Az első négy-öt évre és a második két évre.”
„Az első lényeges tapasztalatom az volt, hogy a TÓK-os hallgatók mások, nagyon barátságosak, kedvesek, jó kommunikatív készség jellemzi őket és empatikusak. Szerettem a hallgatókat és szeretettem velük beszélgetni.
Nagy változást jelentett a Kar életében az integráció. Budapesti Tanítóképző Főiskolaként nagyon jó körülmények között jó színvonalú oktatás folyt, megfelelő anyagi adottságokkal. Ezt bizonyítja, hogy 2001-ben az előző éveket értékelő akkreditációs eljárás nagyon pozitív véleményt fogalmazott meg az oktatás színvonaláról, a Kar országos és nemzetközi kapcsolatairól, személyi összetételéről, a minősített oktatók számáról. A Budapesti Tanítóképzőt az ország szakmai közvéleménye a tanítóképzés ’zászlós hajójaként’ emlegette.
Az integráció után a feltételek megváltoztak, ekkor a felsőoktatás egészét szűkösség jellemezte, az egyetem költségvetése is nehéz helyzetben volt, az egyetemi hálózatban a Karnak kevés finanszírozás jutott. Az első időszak minden évében intézkedési tervet kellett készíteni, ezek nehéz évek voltak.
A Kar önálló gyakorló óvodáját meg kellett szüntetni, a korábbi épület sem maradt meg,az önkormányzati óvodával egyesült a gyakorló óvoda, így már csak erre kellett pénzt fordítani, az önkormányzat és az ELTE is hozzájárult a felújításhoz. A Bezerédj utcai épületet, ahol az óvóképzés folyt, az egyetem szintén eladta, ebből valamit visszaforgatva a TÓK is kapott. Az integráció időszakában az oktatási feladatok bővültek, kisebb óradíjat tudtunk fizetni az óraadó kollégáknak.
Az oktatás színvonala minden nehézség ellenére, továbbra is magas volt.
A második szakaszban szerettük volna, ha a pedagógusképzés az ELTE-n nagyobb hangsúlyt kap, mert a tudósképzés mögött másodrangúnak számított az egyetem életében. A jobb feltételrendszer megteremtése érdekében a vezetés azt döntötte el, hogy érdemes lenne egy közös egyetemi intézményt létrehozni, a Pedagogikumot, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK), a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolai Kar (BGGyFK), valamint a Tanító-és Óvóképző Főiskolai Kar (TÓFK) egyesítésével. Ennek kialakítása és üzemeltetése gondokkal folyt, az egyes karok érdekei és a közös érdekek nem voltak könnyen egységbe hozhatók. Az egyesítési folyamat első időszakában én voltam a Pedagogikum vezetőtestületi elnöke, sok egyeztetés és konzultáció járt a munkával. Két évig voltam elnök, így kicsit tovább nyúlt a második főigazgatói mandátumom, ugyanis az 2009 július végén járt le, a Pedagogikum vezetőtestületének elnöksége pedig decemberig tartott. 2009 tavaszán a főiskolai karból egyetemi kar lett, így az utolsó heteket már dékánként töltöttem.
A Pedagogikum nehezen alakuló szervezetében a három kar bizonyos önállóságát az oktatási kérdések terén megtartotta, de a gazdálkodás és a humánpolitika területén egységes működtetés folyt. A karok célzott haszna az egyesülésben képzések, kutatások, pályázatok kialakítása volt, együtt nagyobb eséllyel indulhattak, mint egyedül (pl. továbbképzések, doktori iskola létrehozása). Nagyon sok eredmény nem mutatható fel így utólag. Az első két év arra volt elég, hogy egy új struktúra kialakuljon. Megvalósult egy Európai Unió által fizetett TÁMOP projekt, a ’Pedagógusképzés megújítása’, ebben az egyetem más karai is részt vettek. A PPK-n létrejött egy olyan mesterképzés, és egy olyan doktori iskola, amely a tanítóknak és óvodapedagógusoknak is lehetőséget biztosított a továbblépésre. Ha mindegyik kar pozitívabban állt volna hozzá, akkor több eredményt lehetett volna elérni.”

3. Melyik időszakot volt a legnehezebb megélni?

„Nem tudok egyetlen egy időszakot sem kiemelni, minden év nehéz volt. Először az integráció, majd a Pedagogikum, végül az egyetemi karrá válás miatt. Ezek folyamatos szakmai és gazdasági egyeztetésekkel jártak.”

4. Melyik időszak volt a legpozitívabb Önnek?

„Nem egy időszakot emelnék ki, hanem inkább az egész időszakra vonatkozó jellemzőket. Egy pedagógus akkor boldog, ha érzi, hogy azok a hallgatók, akikkel foglalkozik, szeretik, tisztelik és megbecsülik, elismerik, hogy értéket kapnak. Nem voltak konfliktusok, problémák a hallgatókkal. Ez kárpótolja a tanárembert a nehézségekért, ebben a légkörben jól érzi magát.
Jól együttműködtem a kollégákkal, három főigazgató helyettesem volt, amikor odakerültem, mindegyik megtartotta a funkcióját a megbízatás idejéig, jól együtt tudtunk működni. Mindegyiknek megvolt a saját munkaköre, a vezetői értekezleten pedig megbeszéltük, amit kellett. Tanszékvezetőkkel, oktatókkal konfliktusom soha nem alakult ki, igyekezetem demokratikusan vezetni a kart. A hét év alatt nem volt olyan elem, amit a kari tanács ne támogatott volna.”

5. Hogyan látja, a hallgatók hogyan élték meg az időszakot?

„A hallgatói létszám nőtt, utolsó főigazgatói évemben elindítottuk a kisgyermeknevelő szakot, ami kurrens szakká vált.
Volt egy időszak, amikor a hallgatói létszám csökkent, mert a 2005. évi felsőoktatási törvény előtt volt a karnak egy nagyrészt önköltséges kommunikáció-művelődésszervező szakja, azzal próbálta a költségvetését egyensúlyba hozni. Igaz, hogy sokba is került ez a szak, hiszen a tv-nél, rádiónál dolgozó szakembereket is kellett alkalmazni, akik színvonalasan el tudták látni az órákat, valamint gyakorlatainak műszereire és anyagaira is pénzt kellett fordítani, viszont a költségek ellenére bevételt hozott a karnak. Az új felsőoktatási törvény szerint a szak új formában átkerült más karokhoz, ekkor volt a hallgatói létszámban visszaesés.
Az első előadásomat a Karon óvodapedagógus hallgatóknak tartottam, matematika és módszertana órát. Szerettem tanítani, bár kezdetben nehézséget okozott annak meghatározása, hogy az óvó szakon milyen matematikai ismeretekre van szükség. A hallgatókkal mindig nagyon jó volt a kapcsolatom. Elismerést is kaptam, a „Hallgatókért érmet”, erre a HÖK tesz javaslatot és a Kari Tanács ítéli oda.”

6. Az épületben milyen változások voltak (beruházások, infrastrukturális változások) az integráció után?

„Az óvó szakosok bekerültek mostani épületbe, ami tartalmi szempontból pozitívnak értékelendő, nem tekintettem jónak, hogy a két szak képzése külön helyeken folyt. Az egy épületbe költözéshez ki kellett alakítani új helyiségeket. Az alagsorban, a konyha és az étterem, valamint a technikai műhelyek helyén sikerült felújítással az oktatásnak megfelelő termeket létrehozni. Az épületben kisebb belső átalakítások voltak, tűzvédelmi szempontból kifogásolható dolgokat javítottak, füstszigetelő ajtókat szereltek be, ablakcserékre került sor.
A Bezerédj utcai épület értékesítéséből származó bevételt nem a kar kapta, mert az egyetemi struktúrában minden az egyetem keretébe tartozik, az egyetem mondja meg, mire jut pénz. Ebből volt kis konfliktus is az egyetem vezetésével. Végül annyit sikerült elérni, hogy amennyivel túllépte évi költségvetését a Kar, annyit biztosítottak az épület árából (kb. 25-30 milliót).”

7. Milyen lehetőségek voltak az informális kapcsolatépítésre?

„A Kar életében, főként a szakmai rendezvényekhez kapcsolódó közélet folyt, például a Tudomány Napja rendezvényein, a különböző tanszékek szakmai konferenciáin. Alkalom volt a közösségépítésre a karon működő művészeti körök rendezvényein, a karácsonyi koncerten, a Kari Napokon, vetélkedőkön, főzőversenyen.”

8. Milyenek voltak a főigazgatói mindennapjai?

Mindenki előtt nyitva állt az ajtóm. A tanítási óráim és a hivatalos elfoglaltságaim idejét kivéve minden nap 8-tól és 4-5-ig fogadtam a kollégákat, a problémákra megoldásokat kerestem. Minden beszélgetés fejlesztette a munkámat, alaposan megismertem a kar működését.”