Jubileumi interjú Tihanyiné Dr. Hős Ágnessel, karunk volt dékánhelyettesével

2020.10.16.
Jubileumi interjú Tihanyiné Dr. Hős Ágnessel, karunk volt dékánhelyettesével

Tihanyiné dr. Hős Ágnes 1983-tól a Budapesti Tanítóképző Főiskola, majd 2000-től jogutódja az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar, 2009-től az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar oktatója volt. 1995-től főiskolai docens, 2006-tól a Testnevelési Tanszék vezetője, 2011-től nyugállományba vonulásáig a kar tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese.
Koch Dorina testnevelés műveltségterületi hallgató beszélget Tihanyiné dr. Hős Ágnessel.

 

Kérem, mesélje el, mikor és hogyan került az intézménybe.

33 évvel ezelőtt, 1983. szeptember 1-től tanítottam tanársegédként, előtte 7 évig általános iskolában 1-8. osztályban testnevelést. Olyan tanársegédet keresett a főiskola, aki tornát, aerobikot, műveltségterületi hallgatóknak táborokat (sítábort, úszást) tart és tanít. Én tanítottam alsó tagozaton is, tehát megvolt a gyakorlatom a főiskola által kínált pozíció betöltéséhez.

Hogyan osztaná be szakaszokra ezt a 33 évet?  

Amikor ide kerültem, Szíjj Zoltán volt a tanszékvezető, én mellette voltam tanársegéd. Sem a TF-en, sem máshol előtte nem tanultam alsó tagozatos módszertant, így az a két év, melyet a tanár úr mellett töltöttem, kiváló tanulási időszak volt számomra. Akkoriban két tanáros órák voltak, a tanársegédek mindig egy tapasztalt, szakmailag nagyon magas színvonalú oktató mellett dolgoztunk, a mainál kisebb, 25 fős csoportokkal. Rendkívül érdekes időszak volt ez.

1985. szeptember 1-én fizetésnélküli szabadságra mentem 5 évre. Kuvaitba mentem ki a családommal, a férjem edzőként, én pedig egy fitness klubban oktatóként dolgoztam.

1990 szeptemberétől tanársegédként visszakerültem a Főiskolára, ezután, 1991-ben adjunktus lettem.

1994-ben a Testnevelési Főiskolán szereztem egyetemi doktori címet, 1995-ben lettem docens, tehát itt is lehet egy szakaszra bontani a pályafutásom. Mikor visszakerültem tanítani, elkezdtem foglalkozni a doktori témámmal, azzal, hogy a keringési légzőrendszerre milyen hatással van a versenyaerobik és a fitness, tehát az óratartás intenzitása hogyan befolyásolja a keringési légzőrendszert. Itt vizsgáltam hallgatókat is. Az egyik vizsgált személyem Stohl András felesége, egykori hallgatóm, aerobikosom volt. Ekkoriban publikáltam itthon és külföldre is, erre fektettem nagy hangsúlyt.

Ezzel egyidőben az aerobik szövetséget megalapítottuk és az egész versenyaerobikot meghonosítottuk Magyarországon. 12 éven át több világversenyen bíráskodtam: Japán, Tokió, 9 világkupán, Los Angeles, San Francisco, Párizs... A Pécsi Sasok itt edzettek velem ebben a tornaterem.

2001-ben felvételiztem a neveléstudományi doktori iskolába, mert ez az egyetemi doktori, amit a Testnevelési Főiskolán csináltam, csak kisdoktori volt és nem fogadták el tudományos fokozatnak.

2001-től szakmailag a legmeghatározóbb szakasz itt a Karon számomra a neveléstudomány területén elsajátított ismereteim hasznosítása az óráimon, tanításaimban, szakdolgozatok megreformálásában. Az egész tanszék szakmai munkájának reformálása akkor kezdődött.

Bevezettem olyan kurzusokat, mint például a részképesség zavarok kezelése, ami nagyon fontos, mert nagyon sokat tanulnak a hallgatók elméletben, de hogy hogyan kezeljük ezeket arról keveset, a mozgással azonban nagyon kézenfekvő a kezelésük. Dr. Rácz Katalin tanárnő ennek nagy tudója. Tudatosabban építettem szakmailag a tanszéket, nem a sport vonalat erősítve, hanem azt, hogy a tanítónak mire van szüksége és a gyakorlatban hogyan tudja kamatoztatni az órákon tanultakat, ezt nagyon fontosnak tartottam és erre büszke is vagyok. Nem az a lényeg, hogy fel tud mászni a kötélre a hallgató, hanem az, hogy jól meg tudja tanítani, nem a hibátlan bukfenc a lényeg, hanem az, hogy ha megtanítja a bukfencet, milyen hozadéka van, hogyan fejleszti az egyensúlyérzéket. Erről az oldalról sikerült erősíteni és a szemléletet formálni a tanszéken.

2006-tól 2016-ig voltam tanszékvezető és párhuzamosan nemzetközi és tudományos ügyek dékánhelyettese.

Melyik volt a legnehezebben megélhető időszak a karon?

A nehéz kifejezést nem használnám, inkább kihívás tekintetében - amikor tanszékvezető lettem -, mertült fel, hogy milyen irányba menjen a tanszék. Ez fontos kihívás volt számomra, mert szerettem volna elismertetni a karon, hogy a mozgásnak nagy felelőssége van és mennyi mindent meg tudunk oldani, fejleszteni a mozgás által és ennek a tanszéknek súlya van. A gyógytestnevelés bevezetését Buttás Pál kezdte, én akkreditáltattam. A tanszék megítélése is megváltozott a karon. Dr. Kolosai Nedda tanárnő 1991-ben testnevelés műveltségterületi tanítványom volt, tudom, hogy mit tanít a pszichológia területén, nagyon jó partner, értékeli azt, amit itt tanítunk, tudja, hogy azokkal milyen összefüggésben van a pszichológia. Bauer Zita tanárnő, a Természettudományi Tanszék oktatója is tanítványom volt. Ezek a megerősítések nagyon jók voltak, de kihívás volt kijönni abból a skatulyából, hogy „kötélmászás, kézállás…”

A legpozitívabb időszaknak melyet tartja, mely időszak hozta a legtöbb sikert?

Ahol a kihívás volt, ott volt a legtöbb siker is! Olyan új kurzusokat lehetett indítani, mint például óvósoknak a mozgásfejlesztés specializáció. Így az óvósoknak is lett egy kis műveltségi területük a mozgás tekintetében, ezt nagyon fontosnak is tarottam szakmailag. A kari tanácson el kellett fogadtatni, oktatási bizottsághoz anyagokat beadni arról, hogy hány új kurzus indult, hány specializáció, ezek szakmai sikerek.

Az intézmény életében tanszéki szempontból mit tart fordulópontnak?

Az 1994-es évet, amikor a testnevelés műveltségterületi képzés elindult. Le kellett csökkenteni az óraszámokat és ez nagyon sokat elvett a tanszéktől. A 3 éves tanítóképzésben a 190 órát lecsökkentették 160 órára, majd 130 órára. Azaz egy félévben van 30 óra, gyakorlatilag két félévet csökkent az óraszám, ez nagyon sok és érezhető. Ugyanígy a műveltségterületi óraszámok is csökkentek.

Ez az erőteljes óraszámcsökkentés érzékenyen érintette a tanszéket.

Hogyan élte meg az az időszakot a tanszék, amikor a Budapesti Tanítóképző Főiskola integrálódott az ELTE-be?

Minket nem érintett egyáltalán, mert az ELTE-n nincs testnevelőtanár képzés. Volt egy tanárképző szak, általános iskolai testnevelőtanárokat képeztek és rekreációt oktattak. Utóbbi megmaradt, de nem tudták akkreditáltatni a tanári szakot, nem volt minősített oktatójuk, nem volt PhD-s képzésük. Nálunk ez már rég megvolt, itt volt az egész ELTE-n minősített oktató. Ha testnevelésről volt szó, én képviseltem az ELTE-t. Ilyen formán nem is érintett. Ott testnevelés órákat tartottak, tartanak a hallgatóknak. De az testnevelés, nem módszertan. Mi egészen mást tanítunk, mint ők. A kart érintette nyilvánvalóan, mert amíg önálló volt gazdaságilag, szakmailag, addig sokadik karként beolvadni egy viszonylag kis intézményként, volt némi kisebbségi érzete a karnak. Nem is alaptalanul. Persze a költségvetés szempontjából érintett akár minket is, mert nem tudtunk úgy venni eszközöket, mint annak előtte, mert nem adtak rá pénzt. Nagyon erőteljes központi költségvetés volt, eltelt úgy több, mint 10 év, hogy minimális fejlesztés volt a tanszéken.

Milyen nagyobb beruházások, infrastrukturális fejlesztések történtek?

1990-ben lett átadva az új épület (téglás), és a bitumenes kézilabdapálya. Addig csak a kis tornaterem volt.  Ehhez képest 25 évre rá, 2014-ben került átadásra a rekortán pálya. Hatalmas repedések, rések voltak, a fák gyökerei megemelték a betonaljzatot, hepehupás volt az egész pálya. Akkor sikerült stratégiai alap pályázati pénzből lefedetni. Büszke vagyok erre, hogy dékánhelyettesként tudtam egy kicsit ezen a gondon enyhíteni. Továbbá az öltöző lett felújítva 2009-ben, mert az katasztrofális állapotban volt.

Különböző tanszékvezetők elvei, koncepciói kapcsán tud különbséget tenni?

Ez nagyon érdekes, mert előttem volt 3 évig Buttás Pál a tanszékvezető, aki abszolút sportos beállítottságú vonalat képviselt. A tanár úr előtt 12 évig Dr. Ozsváth Károly, aki évfolyamtársam volt a TF-en, ő kutatói beállítottságú volt.

Buttás tanár úr módszertanban és a sportban nagyon erős volt. Ozsváth tanár úr a kutatásban volt dominánsabb. Én pedig a kettőnek az egyvelege voltam, szemléletben tudtam változtatni, hogy a módszertanon belül mire helyezzük a hangsúlyokat.

Mire a legbüszkébb?

Nehéz kérdés, mert ezt a 33 évet sikerként éltem meg, rendkívül erős vágyam volt, hogy ide kerülhessek. Mikor általános iskolában tanítottam, jöttek tanítók hozzám, hogy segítsek óravázlatot tervezni. Láttam, hogy miket tanulnak, és nem tudnak megbirkózni a feladattal. Azt mondtam, „ó ha taníthatnék, olyan jól meg tudnám tanítani nekik!” Ekkor tisztázódott bennem az a vágy, hogy jó lenne ide kerülni. Ozsváth tanárúr előtt Dr. Császi Sándor volt a tanszékvezető, aki tanárom volt a TF-en. Ő hozott ide tulajdonképp. Első helyezett lettem a TDK-n, voltam nemzetközi konferencián Szófiában előadni. Tudta, hogy kutatásban, gyakorlatban olyan területeken mozgok, ami szükséges ide. Ő is elméleti és gyakorlati ember is volt. Óriási sikerélmény volt, hogy idekerülhettem, hogy sítábort, vízitábort, úszótábort indítottunk, hogy a hallgatók örültek, szerették. Később aztán nagyon nagy sikernek éltem meg, hogy nagyon jó TDK hallgatóim voltak, volt, hogy 8 hallgatóm indult egy évben, az első három helyezett az én tanítványom volt. Máshová kerültek a hangsúlyok nálam, a sikereimet mások sikereiben éltem meg. A tanszéket sokkal jobban elismerték. Olyan oktatók kerültek ide, akik PhD-t végeztek, Dr. Rácz Katalin, Dr. Csány Tamás, az ő útjukat egyengetni is büszkeség volt. Örültem, hogy haladnak előre, viszik a tanszéket, fiatalok, lelkesek, energikusak. Megtisztelő volt, hogy tanszékvezető lehettem és azt a munkát is lendülettel végeztem. Mikor felkértek dékánhelyettesnek párhuzamosan a tanszékvezetéssel, az is nagyon megtisztelő volt, hiszen szakmai életutam végén az utolsó 5-6 évben dékánhelyettesként nem csak a tanszékért, hanem a karért tehettem sokat, ettől boldog is vagyok. Saját elhatározásomból mentem nyugdíjba, még másfél évig maradhattam volna, de 3 kicsi unokám van, így kamatoztathatom a picijeimnél a tudásom, a meseolvasás módszertanáig bezárólag. Hisz sokat tanultam a többi tanszék szakterületéről is, sok konferencián vettem részt. Kétszer mehettem volna át a TF-re tanszékvezetőnek, mindkétszer nemet mondtam.

Vári Pétert 17 éves kora óta ismerem, Dr. Rácz Katalin rendkívül felkészült és nagy tudású tanárnő, a gyógytestnevelés, mozgásfejlesztés is szakterülete. Büszke vagyok rájuk is, a hallgatóknak nagyon fontos, amit átadnak a tudásukból.

Volt olyan csoportom, akiknek a tantárgy-pedagógiát, a tornát, a testnevelés elméletet, és az anatómiát is én tanítottam és táborokban is találkoztunk, valamint a rekreációs foglalkozásokon is. Nagyon közeli kapcsolat lett a csoporttal. Közülük 4-en indultak tanítói versenyen testnevelésen. Mind a 4 bejutott a legjobb 9-be a karon, akik taníthattak kint.

Tartja velük a kapcsolatot?

Igen, levelezünk egymással. Volt egy 25 fős csoportom, őket levittem Pálkövére, a nyaralómba 2 napra rekreációra, volt, hogy kikönyörögték a 3. napot is. Sokat voltam velük, nagyon ismertem őket. Ahogy tanszékvezető lettem, kezdtem a csoportjaim a tanszéki oktatóknak leadogatni, hisz nekik is fejlődniük kell és tapasztalniuk. 14 évig tanítottam estin levelezőn, csak én egyedül a tanítósokat, Gergely Ildikó tanárnő az óvósokat. Szakmailag az egy nagy kihívás volt, félévenként 10 órába sűríteni, ami egyébként 30. Úgy, hogy kihúzzák záróra testnevelést.

Kik voltak azok a kollégák, akikkel legjobban segítették egymás munkáját?

1990 után, ahogy Kuvaitból visszajöttem, itt volt Vörös Veronika tanárnő, Buttás Pál tanár úr, Császi Sándor tanár úr, velük nagyon jó volt együtt dolgozni. Vörös Veronikától is sokat lehetett tanulni, ő évtizedekig a gyakorló iskolában tanított, nagyon nagy tapasztalattal rendelkezett. Buttás tanár úr rendkívül jó kolléga, nagyon jó kedélyű, mindent mindig megoldott, tőle lehetett tanulni a könnyedséget, szervezőképességet. Nagyon jó táborszervező is volt. Mindannyian mást tanítottunk, tantárgy-pedagógia volt a közös pontunk szakmailag. Így volt kerek egész a tanszék és nagyon jól össze tudtunk dolgozni, meg tudtuk beszélni a problémákat. A tantárgy-pedagógián, módszertanon sok mindent tanultunk egymástól, volt idő, hogy bejártunk egymás óráira.

Nagyon jó volt együtt dolgozni a gyakorló iskola oktatóival, akik a testnevelés műveltségi területi iskolai gyakorlatokat vezették, a gyakorló iskolával tanszékvezetőként is jó kapcsolatom volt. Nagyon fontos ez a jó kapcsolat a gyakorló iskolával a műveltségterületi tanítási gyakorlat miatt. Ezért is szerettem volna, hogy Szántó Szilárd tanár úr helyettesítsen, amikor Rácz tanárnőnek babája született, hogy lássa, hogy megy a módszertan itt, hogy mikor odakerülnek a hallgatók, mivel rendelkeznek, mit tanítunk neki. Nagyon jó, hogy belelát ebbe a munkába. Örültem annak is, hogy a többi tanszékkel együtt gondolkodunk például a pályázatokat tekintve. Több nyertes pályázatunk is volt, szép pénzeket nyertünk kutatásra, fejlesztésre. Kooperálni más tanszékvezetőkkel, oktatókkal: a jövőben erre még nagyobb szükség van, mert erre kell menni, ne izoláltan, tantárgyban gondolkodjunk, hanem abban, hogy a gyerek egy egész, hogy lehet erről vagy arról az oldalról támogatni, fejleszteni. Ezért nagyon fontos, hogy szakmailag ezek a tanszékek közötti együttműködések jók legyenek. Ezért is nem mentem át a TF-re, mert ez sokkal nagyobb kihívás volt, szakmailag sokkal érdekesebb ennyi területet összefogni.

Nagyon szépen köszönöm.