Kari eredmények az egyetemi Kazinczy-versenyen

A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara október 16-án rendezte meg a szép magyar beszéd verseny 2020. évi országos döntőjét – a járványügyi helyzetre tekintettel online.
A megmérettetésen hazai és határon túli felsőoktatási intézményekből 24 versenyző vett részt , közülük a zsűri 8 versenyzőt díjazott.
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának két hallgatója is Kazinczy-éremmel tért haza a versenyről:
Kupi Gerda (tanító szak, a képen balra) megnyerte a mezőnyt, Takács Luca Sára (tanító szak, a képen jobbra) pedig szép eredménnyel szintén helyezett lett.
A versenyzők felkészítője dr. Pölcz Ádám adjunktus (a képen középen), a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezető-helyettese volt.
Gratulálunk a szép eredményért a versenyzőknek és a felkészítőnek is!