Partneregyetemek

Kurzuskatalógus

2020.09.16.
Kurzuskatalógus

Ez az oldal az egyszerűbb kurzuselismertetést hivatott segíteni az ELTE TÓK Erasmus+ partnerintézményeiben teljesített tanegységekhez.

A listákon olyan tanegységeket találhattok, melyek korábban már elfogadásra kerültek, így ezeket a jövőben is ugyan ezekre, de akár más tárgyakra is el tudjátok ismertetni.

Az Erasmus+ szabályzata szerint a fogadóintézményben minimum 20 kreditet kell teljesíteni a kinti tanegységek kreditszáma (ECTS) szerint, melyet az TÓK-os kreditszámokon fogunk elismerni. Javasolt a maximum 30 ECTS felvétele a külföldi fogadó intézményben.

A partneregyetemeket országok szerinti bontásban találhatjátok. A listákat folyamatosan bővítjük, az itt található tanegységeket a 2019/20-as tanév őszi félévétől kezdődően gyűjtöttük össze a leadott és elfogadott Erasmus típusú kivételes tanulmányi rendek alapján.
 

Ausztria

 

Pädagogische Hochschule Tirol

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Alternatív vizuális nevelés

TT17NA12MT15

Subject-based Methodology: Arts & Crafts

1

ősz

angol

tanító

Egyéni iskolai gyakorlat II. (alkalmazott pedagógia)

TN00A131

International Classroom, Global Education

2

ősz

angol

tanító

Csoportos tanítási gyakorlat IV.

TT17NA00A11

Teaching Practice

5

ősz

angol

 

Pädagogische Hochschule Wien

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Pedagógiai praktikum

TT17NA06A09

Schulpraxis Incomings

5

tavasz

német

tanító

Pedagógiai pszichológia

TT17NA06A08

Lern-, entwicklungs- und kommunikationspsychologische Grundlagen

2

tavasz

német

tanító

Vizuális nevelés tantárgy-pedagógiája

TT17NA12A05

Bildnerische Erziehung: Grundlagen

2,5

tavasz

német

tanító

Német gyermekirodalom I

TT17NA07N13

Landeskunde

5

tavasz

német

tanító

Német nemzetiségi nyelv tantárgy-pedagógiája elméleti alapjai

TT17NA07N11

Landeskunde

5

tavasz

német

tanító

Testnevelés tantárgy-pedagógia nemzetiségi nyelven

TT17NA07N12

Bewegung un Sport: Spielen

1,67

tavasz

német

tanító

A névszók és használatuk

TT17NA07N09

Deutschkurs für internationale Studierende

5

tavasz

német

tanító

Gondolkozási módszerek

TT17NA0A06

Grundlagen Mathematik: Schuleingangsphase und Arithmetik

2,5

tavasz

német

tanító

Kutatásmódszertan

TT17NA06A10

Projektunterricht im Sachunterricht planen, gestalten un evaluieren

2

tavasz

német

 

Pädagogische Hochschule Oberösterreich

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Mondattan

TT17NA07N14

Deutsch für Fortgeschrittene

3

ősz

német

tanító

Német gyermekirodalom II.

TT17NA07N17

Kinder- und Jugendliteratur

1,5

ősz

német

tanító

Német nemzetiségi nyelv tantárgy-pedagógiája gyakorlati alapjai

TT17NA07N15

Sprachliche Bildung und Mehrsprachigkeit

3

ősz

német

tanító

Mondattan

TT17NA07N14

Deutsch Kommunikation

3

ősz

német

tanító

A névszók és használatuk

TT17NA07N09

Advanced German

2

tavasz

német

tanító

Természetismeret és tantárgy-pedagógiája I

TT17NA10A07

Ganzheitliches Lernen im Fokus der Naturwissenchaften

2

tavasz

német

tanító

Kutatásmódszertan

TT17NA06A10

Forschungprojekte 2

1,5

tavasz

német

tanító

Német gyermekirodalom I.

TT17NA07N13

Übung zut Lesedidaktik

1

tavasz

német

tanító

Testnevelés tantárgy-pedagógia nemzetiségi nyelven

TT17NA07N12

Sportpädagogik- und didaktik

1,5

tavasz

német

tanító

Pedagógiai praktikum

TT17NA06A09

Praxisberatung Erasmusstudierende

5

tavasz

német

tanító

Német nyelvű koragyermekkori irodalom

TT17NA07MT11

Übung zur Lesedidaktik

1

tavasz

német

tanító

Gondolkodási módszerek

TT17NA05A06

Arithmetik 2

1,5

tavasz

német

tanító

Vizuális nevelés tantárgy-pedagógiája

TT17NA12A05

Kunst, kindlicher Ausdruck und Wahrnehmung

1,5

tavasz

német

 


Dánia


VIA University College

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

óvó

Alkotások az óvodában

ÓP17NA05A03

Nature, Health, and Outdoor Activities

10

ősz

angol

óvó

Esztétikai művészeti nevelés

ÓP17NA12A03

Nature, Health, and Outdoor Activities

10

ősz

angol

óvó

Óvodai gyakorlat V. (egyéni és csoportos)

ÓP17NA00A05

Practicum

10

ősz

angol

óvó

Iskolai gyakorlat (átmenet)

ÓP17NA06AT07

Practicum

10

ősz

angol

óvó

Ének-zene és módszertana 5.

ÓP17NA02A05

Practicum

10

ősz

angol

óvó

Esztétikai művészeti nevelés

ÓP17NA12A03

Childhood, culture and learning

10

ősz

angol

tanító

Vizuális nevelés tantárgy-pedagógiája

TT17NA12A05

Creative Expression

10

tavasz

angol

tanító

Ének-zene és tantárgy- pedagógiája 4.

TT17NA02A05

Creative Expression

10

tavasz

angol

tanító

A társadalom megismerésének elméleti és módszertani alapjai. Családszociológia

TT17NA08MT07

Collaborative Creation and Citizenship

10

tavasz

angol

tanító

Egyéni komplex pedagógiai gyakorlat 3.

TT17NA00A04

Practicum

10

tavasz

angol

tanító

Csoportos tanítási gyakorlat 1.

TT17NA00A08

Practicum

10

tavasz

angol

tanító

Pedagógiai praktikum

TT17NA06A09

Collaborative Creation and Citizenship

10

tavasz

angol

tanító

Pedagógiai pszichológia

TT17NA06A08

Collaborative Creation and Citizenship

10

tavasz

angol

 


Egyesült Királyság

 

Stranmillis University College

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

óvó

Társadalom; művelődés kisebbségek az új- és jelenkori Magyarországon

ÓP17NA08A04

Northern Ireland Culture and Education

10

ősz

angol

óvó

Óvodai gyakorlat V. (egyéni és csoportos)

ÓP17NA00A05

Aspects of Professional Experience 2 - Nursery

5

ősz

angol

óvó

Ének-zene és módszertana 5.

ÓP17NA02A05

Aspects of Professional Experience 2 - Nursery

5

ősz

angol

tanító

Inter- és multikulturális nevelés

KB06MN01

Aspects of Northern Ireland Culture and Education

5

tavasz

angol

 


Finnország

 

University of Lapland

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Gyermekirodalom 1.

 

TT17NA04A13

Children's Literature

3

ősz

angol

tanító

Idegen nyelv pedagógusjelölteknek - angol I.

KBN01KV01

 

Oral Skills

5

ősz

angol

 


Hollandia

 

PC Hogeschool Marnix Academie

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Kutatásmódszertan

TT17NA06A10

Research/educational design

15

tavasz

angol

tanító

Pedagógiai pszichológia

TT17NA06A08

Research/educational design

15

tavasz

angol

tanító

Pedagógiai praktikum

TT17NA06A09

Research/educational design

15

tavasz

angol

tanító

Csoportos tanítási gyakorlat 1.

TT17NA00A08

Internship

6

tavasz

angol

tanító

Bevezetés az angol, mint idegen nyelv tantárgy-pedagógiájába

TT17NA01MT12

Internship

6

tavasz

angol

tanító

A névszók és használatuk

TT17NA01MT09

Internship

6

tavasz

angol

tanító

Angol nyelvű gyermekirodalom 1.

TT17NA01MT11

Internship

6

tavasz

angol

 


Németország

 

Evangelische Hochschule Dresden

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

óvó

Német nemzetiségi gyakorlat II.

ÓP17NA07N14

Praktikum

 

0

ősz

német

óvó

Német nyelvű testnevelési foglalkozások módszertana és gyakorlata

ÓP17NA07N11

 

Lernbereiche institutioneller Bildung und Erziehung in der Kindheit und ihre Didaktik

 

6

ősz

német

óvó

Alkotások az óvodában

ÓP17NA05A03

Lernbereiche institutioneller Bildung und Erziehung in der Kindheit und ihre Didaktik

6

ősz

német

óvó

Német nyelvű környezetismeret foglalkozások módszertana és gyakorlata

ÓP17NA07N12

Lernbereiche institutioneller Bildung und Erziehung in der Kindheit und ihre Didaktik

 

6

ősz

német

óvó

Német nyelvű környezetismeret foglalkozások módszertana és gyakorlata

ÓP17NA07N12

Praktikum

 

0

ősz

német

 

Evangelische Hochschule Freiburg

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

óvó

Fenntarthatóságra nevelés a gyakorlatban

ÓP17NA10FT07

Natur- und erlebnispädagogische Projekte

2

ősz

német

óvó

Esztétikai művészeti nevelés

ÓP17NA12A03

Ästhetische Bildung (Musik, Bewegung, Kunst, Medien)

4

ősz

német

 


Olaszország

 

Freie Universität Bozen/Bolzano

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Ének-zene és tantárgy- pedagógiája 4.

TT17NA02A05

Pädagogik und Didaktik der Musik und Kunst 2

2

tavasz

német

tanító

Testnevelés és tantárgy-pedagógia 3.

TT17NA11A04

Pädagogik und Didaktik der Bewegung 1 - Grundlagen

3

tavasz

német

tanító

Gondolkodási módszerek

TT17NA05A06

Grundlagen der Mathematik und der Didaktik II

4

tavasz

német

tanító

Vizuális nevelés tantárgy-pedagógiája

TT17NA12A05

Pädagogik und Didaktik der Musik und Kunst 2 - Inhaltliche Vertiefung

3

tavasz

német

tanító

Német nyelvű koragyermekkori irodalom

TT17NA07MT11

Einblicke in das literaturpädagogische Repertoire: Dialogische Bilderbuchbetrachtung und Methoden

2

tavasz

német

óvó

A digitális pedagógia gyakorlata

ÓP17NA03A01

Media Education

6

tavasz

olasz

óvó

Téri tájékozódó képesség fejlesztése

ÓP17NA11KM03

Pratica dell'educazione motoria e sportiva

1

tavasz

olasz

óvó

Kép és tárgyalkotás

ÓP17NA12A06

Didattica e metodologia della pedagogia dell'arte e realizzazioni estetiche 1

2

tavasz

olasz

óvó

Neveléstörténet II

ÓP17NA06A07

Aiutami a fare da solo: introduzione alla pedagogia di Maria Montessori

4

tavasz

olasz

 


Portugália

 

Universidade de Lisboa

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Pedagógiai tervezés

TT17NA06A08

Management of Educational Organizations (Gestao das Organizacoes Educativas)

5

ősz

portugál/angol

tanító

Igei szerkezetek

TT17NA01MT07

Abordagens Didáticas Plurais

6

ősz

portugál/angol

tanító

Integrált nyelvi fejlesztés III

TT17NA01MT08

Didactics of English (Didática do Ingles I.)

6

ősz

portugál/angol

tanító

Iskola és társadalom. A társadalom megismerésének módszerei. Családszociológia

TT17NA08A03

Sociology of Education and Training (Sociologia da Educacao e da Formacao)

5

ősz

portugál/angol

 


Spanyolország

 

Universitat de Vic

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Geometria és tantárgy-pedagógiája

TT17NA05A07

Teaching Maths I

3

ősz

angol

tanító

Drámajátékok

TT17NA04A02

Drama Classes

6

ősz

angol

tanító

Család és iskola

TT17NA06A14

Families, Schools and Contexts

6

ősz

angol

óvó

Kép és tárgyalkotás 2.

ÓP17NA12A06

Teaching Art

3

tavasz

angol

óvó

Testnevelés és módszertana 4.

ÓP17NA11A04

Teaching Physical Education

6

tavasz

angol

 

Universitat de Barcelona

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Pedagógiai tervezés

TT17NA06A06

Introduction to the Teaching and Learning of English-Introduction to the ELT methodology

6

ősz

angol

 


Szlovénia

 

Univerza v Mariboru

Szak

TÓK tanegység

TÓK tanegység kódja

Külföldi tanegység

ECTS

Félév

Nyelv

tanító

Alternatív vizuális nevelés

TT17NA12MT15

Fine Art Special Education Pedagogy Project

6

ősz

angol