„The ERME Board, YERME” kutatói egyesület által szervezett YESS nyári iskolákat doktorandusz hallgatók és fiatal kutatók szakmai fejlesztésére hozták létre. A YESS13 nyári iskola ebben az évben, 2024. augusztusában 22-től 29-ig tartott, helyszíne pedig a spanyolországi Santander város „Universidad de Cantabria” egyeteme volt.

A nyári iskola struktúrájában kevéssé tért el egy konferenciától: a napirend szoros beosztásában szerepeltek plenáris előadások, workshopok, és résztvevői előadások. A konferenciáktól való eltérés egyrészt abban mutatkozott, hogy minden plenáris előadás után lehetőség volt átmenni egy kisebb terembe, ahol közvetlenebb módon személyes beszélgetést lehetett kialakítani a plenáris előadóval. Itt lehetőség nyílt a témához még közelebb kerülni, a kutatást még alaposabban megérteni, és az esetleges személyesebb jellegű kérdéseket is meg lehetett vitatni. A másik eltérés abban mutatkozott meg, hogy a jelentkezésnél 8 munkacsoportból választhattunk, így minden résztvevő egy adott munkacsoportba lett besorolva és egész héten ugyanazokkal az emberekkel dolgoztunk közösen, mint egy kisebb osztály. A munkacsoportoknak a plenáris előadók voltak a vezetői, én a TWG2-es csoportban voltam, melyen témája: „Teaching and learning mathematics at the primary and pre-school level” és vezetője Martin Carlsen. A csoportban 9-en voltunk, ami azért volt nagyon előnyös, mert éppen 9 db, két órás időtartamú alkalom volt a közös munkára. A beosztás tehát nálunk úgy alakult, hogy minden ember kapott egy alkalmat és ezalatt előadhatta 20 percben a munkáját, majd egy előre kijelölt társa előadást tartott abból, hogy milyen meglátásai voltak a benyújtott dokumentum alapján a munkáról. Itt összefoglalta a saját szavaival a munkát, kérdéseket és javaslatokat fogalmazott meg. Majd az ezt követő másfél órában közösen fejlesztettük az adott kutató témáját. Számomra ez a forma sokkal hatékonyabbnak és előrevivőbbnek tűnik a hagyományos konferencia előadásoknál. Itt tényleg lehetőségünk van a másik munkájának alaposabb megértésére és az előadó rengeteg különböző véleményt, aspektust fontolhat meg a munkája kapcsán. Ebben az évben, a TWG2 munkacsoportban rengeteget fejlődtem, nagyon hálás vagyok a többiek véleményéért, és hogy beleláthattam az ő kutatásaikba mélyebben. A vitt témám címe: „The impact of novelty effects on gamification in non-digital environments”. Ennek kapcsán alapfogalmakról beszélgettünk, és arról, hogy hogyan lehetne minél tisztább körülmények között vizsgálni a kísérleti hatásokat. Emellett szó esett még a teljesség igénye nélkül arról, hogy:

• a kontroll csoport pontosabb beállítására milyen lehetőségeink vannak,
• az elköteleződés vizsgálatához használt tesztek létrehozásának problémáiról,
• mit jelent a „tudás” és hogy ehhez képest egy teszt mit mér,
• milyen módon tudom pontosabban megfogalmazni amit ki szeretnék fejezni,
• bátrabban mondjam el a saját élményemet, üzenetem a kísérlet kapcsán.

A másik 8 előadásból 1 olyan volt, ami közelebb állt az általam vitt témához, mert abban is azt vizsgálták, hogyan hat a játékok által kiváltott motiváció a matematikai gondolkodásra. A többi témában megismerhettem a kvalitatív kutatási módszereket közelebbről, mint például

• hogyan működnek a szemmozgást követő szerkezetek,
• hogyan tudok hosszabb interjúkat elemezni,
• a matematikai struktúrák miképpen kapcsolódnak össze a rugalmas gondolkodással,
• mennyire szükséges egy didaktikai kutatáshoz a „framework” és hogy pontosan mit is jelent ez a fogalom,
• mit értünk „computational thinking” kifejezés alatt és hogy milyen módszereink vannak amivel ennek változását vizsgálhatjuk.

A hét plenáris előadást a szakmában elismert kutatók tartották. Előadásaikban nagyon figyeltek az érthetőségre, az ismeretátadásra és nem utolsó sorban a humorra. Például Michal Tabach, az izraeli matematikadidaktika tanszék vezetője, már-már régi barátunknak mondható, Boris Koichu kollégája. Michal előadásában Borissal végzett közös munkáját elemezte, melyben a „Who is right?” típusú feladatok hatását elemezték. Vagy Olov Viirman svédországi kutató, aki most Szabó Csaba kutatócsoport vezetővel közösen dolgozik a nemzetközi egyetemi oktatás fejlesztésén, a „de-ritualizció” pozitív hatsait vizsgálta és mutatta be előadásában.

Amellett, hogy számomra ez eddigi szakmai életutam egyik legnagyobb élménye volt, a kapcsolatépítésre és a közös kutatásokra is hangsúlyt fektettem. Jó érzés volt megtapasztalni a PME konferenciához hasonlóan, hogy több doktorandusz hallgató és plenáris előadó is alaposabban érdeklődött az eddigi munkáimról és hogy úgy éreztem, részvételemmel hozzátettem a nemzetközi és elsősorban magyar matematikadidaktika fejlesztéséhez.

Nagyon köszönöm a kar támogatását, enélkül nem lett volna lehetőségem a részvételre.

- Szeibert Janka -