Terepgyakorlaton az ELTE TÓK hallgatóival

2021.09.20.
Terepgyakorlaton az ELTE TÓK hallgatóival

2021. szeptember 16-án az ELTE TÓK természettudományos műveltségiterület hallgatói terepgyakorlaton vehettek részt a Természettudományi Tanszék szervezésében. A délelőttöt Kecskeméten töltöttük, meglátogattuk a Cifrapalotát, megismerkedtünk az épület történetével és megtekintettük az állandó és ideiglenes kiállításokat is. Rövid ebédszünet után indultunk tovább Fülöpházára, a terepgyakorlat fő helyszínére. A délutáni programban szerepelt a kiskunsági homokhátság változatos élőhelyeinek megismerése. Bepillantást nyerhettünk a homokbuckások változatos élővilágába, a buckák és buckaközök alkotta táj szépségébe. A természetes élőhelyek mellett megismerkedtünk a felhagyott szántókat és tanyákat visszafoglaló homoki tájjal. Nagy lelkesedéssel kóstoltuk meg a felhagyott gyümölcsösök még megmaradt fáinak terméseit. A területen Dr. Kröel-Dulay György, az ELKH ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetének főmunkatársa kalauzolt minket. Vezetésével megnézhettünk, egy már évek óta zajló klímaváltozással kapcsolatos terepi kísérletet, ahol rengeteg új információval gazdagodtunk. A kirándulás záróakkordjaként megtekintettük a mozgó homokbuckát is, ahol bokáig gázolhattunk a puha homokban.

Fényképek

Fényképek

0

/

0

0

/

0