TÓK-os különdíjat kapott a legötletesebb érvelő

A Kossuth-szónokverseny ötlete Adamikné Jászó Annától, karunk egykori oktatójától származik, aki 1999-ben indította el a kezdeményezést. A verseny 2016-ban a TÓK-ra került, 2022-től pedig a Nemzeti Színház közreműködésével valósul meg. A verseny szervezéséből és lebonyolításából a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék munkatársai is kiveszik a részüket: a verseny főszervezője Pölcz Ádám tanszékvezető, a zsűri titkárai és társszervezői Lózsi Tamás és Tóth M. Zsombor adjunktusok, a zsűri munkájában pedig Merényi Hajnalka adjunktus kollégánk is részt vesz.
A Kossuth-szónokverseny idei 25 döntőse közül a TÓK által felajánlott különdíjat Kovács Dániel, az ELTE BTK hallgatója kapta, és ezzel magáénak tudhatja a legötletesebb érvelő címét. A különdíjasnak és a szervezőknek ezúton is gratulálunk!
A résztvevőket a verseny kezdetén Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója köszöntötte. A zsűriben Balázs Géza (SZFE, PKE), Czine Ágnes (Alkotmánybíróság, KGRE), Kiss Róbert Richard (Kodolányi Egyetem), Maior Enikő (Óbudai Egyetem, PKE), Merényi Hajnalka (ELTE TÓK), Minya Károly (Nyíregyházi Egyetem) foglalt helyet. A zsűri titkárai Lózsi Tamás és Tóth M. Zsombor (ELTE TÓK) voltak. A programot Pölcz Ádám (ELTE TÓK) és Török Ádám (Dumaszínház) vezette.
A részletes beszámoló elolvasható a kultura.hu oldalon.
A rendezvény szakmai irányítója az ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, társszervezői a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Nemzeti Színház voltak. A versenyt a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Magyar Kultúráért Alapítány támogatta.
Fotók: Minya Gergely
Fényképek
Fényképek
0
/
0







0
/
0