2026. szeptember 1-jén 9 órától tartotta meg az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara az új tanévhez kapcsolódó szokásos évkezdő Dékáni Szakmai Napot.
Az esemény színhelyéül a díszterem szolgált. Dr. Lehmann Miklós, a tudományos és nemzetközi ügyek dékánhelyettese köszöntője után egy innovatív téma került napirendre: Vadász Gábor az Alkalmazott Mesterséges Intelligencia és Folyamatszervezési Központ vezetője a Copilot lehetőségeiről tartott előadást. Az új technológiák nemcsak a kutatás és az oktatás területén jelennek meg, hanem a mindennapi egyetemi munkát is támogatják. A Copilot az oktatásban hozzájárulhat a tananyagok és feladatok előkészítéséhez, az órák tervezéséhez, valamint a tanulási folyamat támogatásához. Vadász Gábor előadásában bemutatta, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása milyen új lehetőségeket nyit az egyetemi közösség számára, segítségével gyorsabban hozzáférhetővé válhatnak az információk, egyszerűsödhetnek a mindennapi munkafolyamatok.
Rövid kávészünet után Orsós Anna előadása tágította tovább a kollegák ismereteit, ámde egy egészen más irányban. A „Nem minden cigány - roma, de minden roma - cigány? – Ismeretek a magyarországi cigányokról/romákról” című prezentáció sok tekintetben árnyalta a jelenlévők már meglévő tudását, valamint segített jobban megismerni a Magyarországon élő cigány kisebbségi csoportok kulturális hátterét. Megtudhattuk, mit jelent valójában a „roma” szó, és a nemzetiközi értelemben általánosítva használt megnevezés miért nem állja meg a helyét egyes magyarországi cigány kisebbségi csoportban élők számára, akik még eredeti nyelvüket tekintve is teljesen máshova sorolhatók.
Orsós Anna kisebbségből származóként és oktatóként is nagy elhivatottságot érez arra, hogy megossza tapasztalatait, hiszen a pedagógus szakmában dolgozók tehetnek a legtöbbet azért, hogy az oktatási rendszer hidat képezzen a kulturális és szociális különbségek ellenére.
Meg kell érteni, miért húzódik olyan nagy szakadék az átlagos lakosság és a cigányság között, és látni kell, melyik életkorokban lehetünk a legtöbbet azért, hogy csökkentsük a leszakadás mértékét. A korábbi és utóbbi évek szociológiai kutatásai ugyan némi javulást mutatnak abban, hogy a cigány származású tanulók közül egyre többen jutnak el felsőbb osztályokig, még mindig kevés azok száma, akik érettségit tesznek vagy diplomát szereznek. Ugyanis ahhoz, hogy valaki az „azonnali megtérülés” elve helyett a hosszabb távon eredményes magasabb fokú tanulást válassza, komoly személetváltozás szükséges. Ezt néha nem elég a tanulóval megértetni, de a gyermek családjának, környezetének elvi hozzájárulása is szükséges hozzá.
A téma jogosságát és szükségszerűségét mutatta az előadóhoz intézett számos kérdés, és néhány oktató kollega jelezte: e-mailben is szeretne egyeztetni számos részletről.