A kar története

A kar története

A Tanító- és Óvóképző Kar küldetése a hatodik iskolaévvel záruló nevelésre felkészítő pedagógusképzéssel szemben támasztott társadalmi elvárásoknak megfelelő oktatás és kutatás.
tanító, az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakjaink szakképzettséget adnak, mesterszakon való továbbtanulásra is képesítenek. Az ELTE PPK neveléstudományi mesterszakának kora gyermekkori nevelés szakirányát karunk gondozza. 
Alapfeladatainkat kiegészítő felsőfokú szakképzéseinkkel, továbbképzéseinkkel, a későbbiekben várható felsőoktatási szakképzéseinkkel is a társadalmi igényeknek törekszünk eleget tenni.
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar elődintézménye az 1869-ben, Eötvös József kezdeményezésre alapított Budai Állami Tanítóképezde. Az intézmény fennállása óta meghatározó szerepet töltött be a magyar népoktatás és a népiskolai tanítóképzés terén. Az intézményben a tanítóképzés 1959-től felsőfokú, 1975-től főiskolai szinten folyt, 1995-től négy évre emelkedett korábban három éves időtartama. A tanítóképzéshez 1968-tól az először kétéves felsőfokú óvónőképzés kapcsolódott, amely 1986-tól vált három éves, főiskolai szintű képzéssé. A Budapesti Tanítóképző Főiskola 2000-ben, a felsőoktatási integráció során az Eötvös Loránd Tudományegyetem kara lett, 2009-től egyetemi karként folytatja működését.
Értékeink, hagyományaink, valamint a hazai társintézmények között tradicionálisan betöltött ’primus inter pares’ szerepünk megőrzése megköveteli, hogy képzéseink fejlesztését a változó társadalmi igényeknek megfelelően szolgáljuk, ennek érdekében tovább bővítjük hazai és nemzetközi tudományos, szakmai kapcsolatainkat.
Hallgatóink – akik az ország és a Kárpát-medence különböző területeiről érkeznek hozzánk – a tanulás mellett évtizedek óta kiemelkedő eredményeket érnek el a tudomány és a művészetek változatos területein. Ének-zenei-, zenés színpadi-, képzőművészeti-, irodalmi-, színházi-, tudományos- és sporttevékenységeik kibontakoztatásban gazdag lehetőségek várják a karunkon tanulókat. Hallgatóink részesei az egyetemen és a kollégiumokban folyó közélet eseményeinek is.
Egyre bővülő nemzetközi kapcsolataink révén sok hallgatónk képzési idejének egy-egy időszakában európai társintézményekben folytathat tanulmányokat. Az Erasmus program keretében érkező vendégoktatók, vendéghallgatók száma is évről évre növekszik.
A Kar jelenlegi központi épületében, a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcában 1911. óta folyik tanítóképzés. 1982-ben készült el az épülettel összekötött gyakorlóiskola, 1990-ben a képző új szárnnyal bővült.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem további karairól itt tájékozódhat.
 

A „központi mintaképezde” alapítása, működése (1869-1959)

Eötvös József népoktatási törvénye (1868) átfogóan rendezte a népoktatást: kimondta a tankötelezettséget, előírta állami fenntartású tanítóképzők létesítését.
Az első állami tanítóképezde 1869 novemberében nyitotta meg kapuit Budán. Eötvös „központi minta néptanító képezde”-nek nevezte. A törvény a képzési időt 3 évre emelte, a képesítés 6 osztály tanítására jogosított. Az első tanterv vezérelvei között szerepelt az „előkép-teória”, amely napjainkig meghatározza a közoktatás és a tanítóképzés szoros összefüggését.

A budai képző reformtörekvései

A sokirányú tanítói szerepre való felkészítéshez a képzési időt kevésnek ítélte meg a tanári kar, ezért kísérleti jelleggel az 1877/78-as tanévben 4 éves képzést indítottak. A sikeres tantervnek, óraterveknek eredményeként a VKM az ország összes képzőjében a képzési időt 4 évre emelte.
A hazai pedagógusképzés egyik legeredetibb ötlete a „mintaképzőben” született. A „Paedagogium” mint integrált intézmény magában foglalta a népiskolai és a polgári iskolai tanítóképzést, az ezekhez kapcsolódó gyakorlóiskolákat, valamint a tanítóképző intézeti tanárképzést. A legkiválóbb jelöltek jelentkezhettek az egymásra épülő képzési formákra. A Paedagogium 1873-tól 1898-ig működött. A századfordulóra több száz tanító, a polgári iskolai oktatók 60%-a itt szerzett képesítést. 84 képzős növendékből lett tanítóképző intézeti tanár, az ország csaknem valamennyi képzős igazgatója a Paedagogium hajdani tanítványa volt.
1900-ban a párizsi világkiállításon, majd 1907-ben a londoni magyar kiállításon szerepelt az intézmény. Fényképek, oktatási dokumentumok segítségével bemutatták a képzés menetét, a tárgyi feltételeket. A londoni közreműködésért arany oklevéllel tüntették ki az intézetet.
1911-ben új épületben folyt az oktatás, az egyik szárnyban helyet kapott a gyakorlóiskola és az internátus is.
1923-tól a képzési idő 5 évre emelkedett. Az intézmény szakmai tekintélyét növelték az itt született „Vezérkönyvek”, amelyekben a reformpedagógia elveit – a gyermekközpontúságot, a munkáltatást, a kreativitást – érvényesítették a tankönyvírók.

A bizonytalanság évei

Az 1938. évi XIV. tc. a tanítók képzését négyéves líceumi és kétéves akadémiai szintű oktatáshoz kötötte. A líceumi képzést 1941-ben megszüntették, visszaállt az ötéves képzés.
A második világháború alatt – Budapest ostroma idején – a képző épülete olyan mértékben megsérült, hogy egyetlen tantermet sem lehetett használni. Az újjáépítés után a bizonytalanság évei következtek. Egy évig – 1949/50 – pedagógiai gimnáziumként működött a „mintaképezde”. Ezt követően a tanítóképzés négyéves tanulmányi időből, az érettségi vizsga utáni gyakorlóévből állt. A képesítés az általános iskola alsó tagozatán folyó oktatásra jogosított.
1954-től az ELTE pedagógia szakos hallgatóinak a gyakorlati képzése részben a budai képzőben folyt, ismét felerősödött a mintaképző hagyományainak való megfelelés igénye.
A középfokú képzés 90 éve alatt az intézmény igazgatói többségükben országosan ismert szakemberek voltak, akik reformtörekvéseikkel, tankönyvírói, szakmai közéleti tevékenységükkel hozzájárultak a mintaképezde értékeinek növeléséhez: Schwicker János, Kozma József, Gyertyánffy István, Kiss Áron, Baló József, Quint József, Padányi-Frank Antal, Csada Imre, Szabó Béla, Nádassy László, Kalmár Ferenc, Polesinszky Jenő, Árpássy Gyula.
A tanítóképzés történetében bekövetkezett változásokat tükrözi az intézet hivatalos nevének alakulása:

1869 – Budai Állami Tanítóképezde
1874 – Paedagogium
1904 – Budapesti Állami Tanítóképző Intézet
1949 – Állami Kőrösi Csoma Sándor Pedagógiai Gimnázium
1950 – Budapesti Tanítóképző Intézet
1954 – Táncsics Mihály Gyakorló Tanítóképző

A felsőfokú képzés (1959 - )

A felsőfokú tanítóképzés 1959/60-as tanévben kezdődött – intézeti keretek között – 3 éves időtartammal.
1968-tól két évfolyamos felsőfokú óvóképzés indult.
1975-től a tanítók képzése főiskolai szintre emelkedett.
1982-ben felépült a gyakorlóiskola új épülete.
1984-ben állandó intézettörténeti kiállítás nyílt.
1989-től 3 évre emelkedett a főiskolai óvodapedagógus-képzés.
A főiskola 1988-ban a tanítóképzés tartalmi megújítása céljából négyéves kísérleti oktatást indított. A 100 hallgató bevonásával folytatott kísérlet ismét a „mintaképezde” rangjára emelte a főiskolát. A tartalmi fejlesztés központja, az országos szakmai viták színtere a budai képző lett. A kísérlet eredményeként 1994-től kormányrendelet tette általánossá a képzési idő megemelését. Napjainkig a tanítók képesítése az 1-4. osztályban valamennyi, az 1-6. osztályban legalább egy műveltségi terület oktatási-nevelési feladatainak az ellátására jogosít.
1998-tól művelődésszervező szakon, 2003-tól kommunikáció-művelődésszervező társított szakokon is folyt oktatás.
A magyar felsőoktatás átalakításáról szóló törvény megszüntette a főiskola önállóságát, 2000. január 1-től az ELTE Tanító-és Óvóképző Főiskolai Karaként integrálta az intézményt. 2006 szeptemberében indult a bolognai rendszerű, kompetencia alapú BA szintű képzés a tanító és az óvodapedagógus szakokon. Az alapszakokon végzett hallgatók az ELTE neveléstudományi MA szakján, a „kora gyermekkor pedagógiai szakirányon” folytathatják tanulmányaikat. 2010-től csecsemő-és kisgyermeknevelő szakkal bővült a képzés.
Az 1990-es évektől a főiskola, később a kar kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki hasonló alapképzési szakokat működtető országokkal (Ausztria, Egyesült Királyság, Németország, Hollandia, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia).

1959-től napjainkig az intézmény vezetői rangos szakemberek voltak: Békési Lajos, Hunyady Györgyné, Nagyszentpéteri Géza, Kelemen Elemér, Hortobágyi István, Mikonya György. Jelenleg Márkus Éva dékán áll a kar élén.

A felsőfokú képzés 50 éve alatt az intézmény nevének hivatalos megváltoztatása jelzi az átalakítás jellegét:

1950 – Budapesti Tanítóképző Intézet
1975 – Budapesti Tanítóképző Főiskola
2000 – ELTE Tanító-és Óvóképző Főiskolai Kar
2009 – ELTE Tanító-és Óvóképző Kar