Alapítványok, díjak
Alapítványok, díjak
Az ELTE TÓK Hagyományőrző Alapítványa
Az alapítvány székhelye: 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40.
Az alapítás éve: 1994.
Közhasznú minősítés éve: 2002.
Adószám: 18065406-1-43
Számlaszám: OTP Bank 11712004-20189299
Az alapítvány célja a Budai Képző történetének felelevenítésével, hagyományainak ápolásával a hallgatók és tanárok identitástudatának erősítése, a „mintaképző” szerep folytonosságának őrzése az ELTE TÓK-on. Az 1869-ben alapított intézmény szellemiségének, szerepének, jelentőségének tudatosítása, jövőjének formálása, továbbá a magyarországi tanítóképzés emlékeinek felkutatása, ápolása, relikviáinak összegyűjtése; az összegyűjtött emlékek bemutatása, megjelenítése és az oktatásban való felhasználása. A számlaszámra befizetett és az adózók által juttatott 1%-os támogatásokból, valamint az Alapítvány rendelkezésére álló törzstőkék kamataiból a tradícióit és értékeit vállaló, átörökítő ELTE TÓK szakmai és kulturális téren kiemelkedő színvonalú tevékenységeit támogatja.
Dr. Padányi-Frank Antal Alapítvány
1985-ben Dr. Zsohár Gyula a volt Budapesti Tanítóképző Intézet jogutódja javára közérdekű kötelezettségvállalást tett az intézmény és annak igazgató tanára, Dr. Padányi-Frank Antal nevelői munkásságának elismerése, emlékének megőrzése céljából, az 1932-ben képesített tanítók, valamint a Padányi és a Zsohár családok nevében.
Az alapító iratban megfogalmazottak szerint az adomány kamatait az arra érdemes, szorgalmas tanító- és óvónőjelöltek jutalmazására, szakmai pályakezdésének elősegítésére kell fordítani. 2008-tól a végzős évfolyamok hallgatói közül a Kuratórium pályázati úton választja a díjra előterjesztetteket, valamint elismerésben részesíti az „Évfolyam legjobb tanítója” és az „Évfolyam kiváló óvodapedagógusa” versenyek I. helyezettjeit.
Dr. Padányi-Frank Antal (1884-1973) méltatása
Dr. Padányi-Frank Antal tanári pályáját 1910-ben kezdte, 1919-től a Budapesti Tanítóképző Intézetben tanított. 1929-től 1945-ig intézetünk igazgatója volt. Igazgatói tevékenysége idején vezette az Apponyi Kollégium budapesti tagozatát, elnöke volt a Tanítóképző - Intézeti Tanárok Országos Egyesületének. Tevékenyen részt vett az Országos Köznevelési Tanács, a Magyar Pedagógiai Társaság, a Magyar gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaság munkájában. Intézetünkben a gyakorlati képzés magas színvonalon folyt. Padányi – Frank Antal vallotta, hogy az intézmény elsődleges feladata a tanítói mesterség megtanítása. A tanítóképző és a gyakorlóiskola egységét, egymásra utaltságát erősítette elméleti és gyakorlati munkájában egyaránt. A tanítói hivatás megbecsüléséért több alkalommal felemelte szavát, hangsúlyozta, hogy a pedagógusi pályára a legtehetségesebb ifjakat kellene irányítani, „aminek – mint írta – nyilvánvaló alapfeltétele, hogy a nevelői munka a nemzet életében … megfelelően értékeltessék.”
Csillagné Dr. Gál Judit Alapítvány
Csillagné dr. Gál Judit főiskola tanár emlékének megőrzése és ápolása céljából fia, Csillag Ferenc 2003-ban közérdekű kötelezettségvállalást tett annak céljából, hogy páros években a Kar egy olyan hallgatóját jutalmazza, aki a tudományos diákköri munkában és a leendő tanítványai oktatását szolgáló – pedagógiai innovációban – kimagasló eredményt ér el.
Páratlan években a Kar egy olyan oktatóját díjazza, aki jelentős eredményeket mutat fel a szaktárgyi módszertan tanításában. Kiemelt szempont az ének-zene oktatásában, ill. a pszichológiai kultúra terjesztésében végzett sikeres tevékenység.
Csillagné Dr. Gál Judit (1928-1987) méltatása
Zeneakadémiai tanulmányait 1946-ban zongoratanári szakon kezdte el Kadosa Pál tanítványaként, de diplomáját a középiskolai énektanári és karvezető szakon szerezte meg 1952-ben. Tanárai közül fontos megemlíteni Vásárhelyi Zoltán, Járdányi Pál, Molnár Antal és Szervánszky Endre nevét. 1952-től általános iskolákban tanított ének-zenét és kórusokat vezetett. 1959-től, a felsőfokú tanítóképzés elindulásától 1987-ben bekövetkezett haláláig a Budapesti Tanítóképző Főiskola oktatója volt. Eközben három éven át a gyakorlóiskolában is tanított, hogy módszertan oktatását hitelesebbé tehesse, amelyet mindig is szívügyének tekintett. A tanítóképzésben eltöltött 28 tanév alatt számtalan tanító- és óvóképzős csoport vezetője volt. A hallgatókkal megértő, de következetes volt. Nevéhez fűződik az azóta is használatos ének tantárgy-pedagógiai munka, melyet először házi jegyzetként állított össze, majd Kerecsényi Lászlóval tankönyvvé alakították. A 60-as évek végétől foglalkozott a gyermekek zenehallgatási szokásaival, feladatsort állított össze, méréseket végzett, s ízlésvizsgálataival új színt hozott a pszichológia tudományába. Kandidátusi értekezését is erről írta és védte meg 1977-ben. Művészetpszichológiai érdeklődése vezette Révész Géza tevékenységének tanulmányozásához. Háromszor is meghívást kapott Hollandiába, ahol előadásokat tartott, s a Révész család jóvoltából a teljes hagyatékot hazahozta a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának. 1980-85-ig a Művészeti Nevelési Tanszék vezetője volt. Tehetséges, jó szakmai felkészültségű fiatalokat toborzott, felkészítette őket az igényes oktatómunkára. 1985 decemberében betegsége miatt vonult nyugdíjba, de óraadó tanárként tovább folytatta munkáját. 1987 decemberében hunyt el hosszú szenvedés után.
Nagyszentpéteri Géza Alapítvány
Dr. Nagyszentpéteri Géza emlékének megőrzésére, munkásságának méltatására 2008-ban Dr. Nagyszentpéteri Gézáné közérdekű kötelezettségvállalást tett, ami lehetővé teszi az ELTE TÓK olyan hallgatóinak jutalmazását, akik a névadó szellemiségéhez hűen törekszenek ápolni a magyar nyelv értékeit.
A közérdekű kötelezettségvállalás által adományozott díjazásban azok a hallgatók részesülhetnek, akik a Magyar Nyelv Napján évente megrendezett kari Szép magyar beszéd versenyen első, második és harmadik helyezést érnek el.
Dr. Nagyszentpéteri Géza (1934-2008) méltatása
Szeretett barátunk és nagyra becsült kollégánk, Dr. Nagyszentpéteri Géza történelem-magyar szakos tanárként, kezdte pályafutását, s hamarosan egy nagy múltú gimnázium igazgatója lett Kunszentmiklóson. A bajai tanítóképző főiskola oktatójaként találta meg szakmai életcélját, amiben később felejthetetlent alkotott: alázattal tisztelt és szeretett anyanyelvének, a magyar beszédnek ápolását, pallérozását. Budapestre kerülve az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum vezető munkatársa lett. Életútja a Budapesti Tanítóképző Főiskolára vezette, ahol széleskörű tudása, briliáns tanári munkája, kollégái iránti szeretete, megbecsülése, kiegyensúlyozott nyugalma, fegyelme tanszékünk elismert és megbecsült vezetőjévé tette. Néhány évig magas minisztériumi beosztásban kamatoztatta tapasztalatait, majd a bulgáriai Magyar Intézet tudományos igazgatójaként öt éven át kultúránkat méltón reprezentáló hiteles követe volt. Hazatérve három évre főigazgatónk lett. Tanári és vezetői tevékenységét a pálya csúcsán a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével jutalmazták. Tiszta szívvel és örömmel fogadta a diákjai által adományozott Diákokért emlékérmet tanári pályafutása utolsó éveiben. Különleges és kiváló ember volt: soha meg nem szűnő törekvéssel művelte magát, példát adott mindnyájunknak a halk, szerény, de megfellebbezhetetlen tudás megszerzésére és megtartására és továbbadására.
Reményi Gusztávné Alapítvány
Reményi Gusztávné született Tóth Katalin, gyémántokleveles tanító hálával emlékezve tanítóképzős tanáraira, 2001. január 23-án alapítványt kezdeményezett a budapesti Csalogány utcai Állami Tanítónőképző Intézet jogutódjának, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar tanítói szakán oklevelet szerző végzős hallgatói számára. Az alapítvány – közös megegyezéssel – a kibővített tartalmú Anyanyelvünkért alapítvány majd annak 2006-tól való megszűnésével, a Hagyományőrző alapítvány részeként működik.
Az alapítvány lekötött összege 1 291.660,- Ft, amely kamataiból olyan végzős hallgatók kaphatnak tanév végi jutalmat, akik elsősorban az anyanyelv és matematika tanításában mutatnak kiváló pedagógusi rátermettséget és kiemelkedő szakmai felkészültséget. Minden tanév végén a tanárok javaslata alapján a kar vezetősége állapítja meg a jutalmazandó hallgató számát és személyét.
Földesi Andrásné Reményi Katalin 2011-ben 55 - 55 ezer Ft összeget ajánlott fel a jutalmazásra abból a célból, hogy az alapösszeg ez alatt kamatos kamataival növekedjék.
Szíjj Zoltán Díj
A Testnevelési Tanszék 2007-ben Szíjj Zoltán emlékére díjat alapított. Szíjj Zoltán 1955-ben került az ELTE TÓK elődintézményébe. 1984-ben bekövetkezett haláláig a testnevelés tanításának, a tanító-és óvodapedagógus képzésnek kiváló szakembere volt. A Díjat a tanszék oktatóinak egybehangzó véleménye alapján az a hallgató kapja, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott a testneveléssel és sporttal kapcsolatos területeken: kari (országos) testnevelés tanítói versenyen, Testnevelés-és Sport Tudományos Diákkörön, testnevelés zárótanításon, testnevelés témájú szakdolgozatában, a testnevelési tanszék demonstrátoraként, élsportolóként.
A Szíjj Zoltán Díj egy névre szólóan gravírozott serleg, melyet a Kar diplomaosztó ünnepélyén a Testnevelési Tanszék képviselőjétől vesz át a jutalmazott hallgató. A Tanszék folyosóján elhelyezett másik serlegre évről-évre a nyertes pályázók nevei kerülnek fel.
Szíjj Zoltán (1925-1984) méltatása
A testnevelés tanításának, a hazai tornasportnak, a tanító-és óvodapedagógus képzésnek kiváló szakembere volt. A szó igazi értelmében harcolt a testnevelés nagyobb megbecsüléséért, a hatékonyabb pedagógusképzésért. Pedagógusi hivatásának tradíciói vannak családjában. Édesapja tanító volt, nővére is pedagógus lett. Fia, édesapja nyomdokait követve a testnevelő tanári pályát választotta. Szíjj Zoltán Kőszegen volt kisiskolás, majd Pápán gimnazista. Itt kötött életre szóló barátságot a tornasporttal. 1946-ban felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára, ahol 1950-ben a legjobbak között végzett. A Budapesti Testnevelési Gimnázium, az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és a Petőfi Sándor Gimnázium testnevelő tanára volt. 1955-ben került a Táncsics Mihály Gyakorló Tanítóképzőbe, mely előbb felsőfokú tanítóképző és 1975-től Budai Tanítóképző Főiskola lett. Itt tanított testnevelés módszertant, tornát, anatómiát, testnevelés-elméletet, élete végéig. A magyar tornasport kiváló szakembere volt. Edzőként dolgozott egyesületben és a válogatottnál. A Torna Szövetség nemzetközi bírója volt. Jegyzetei, dolgozatai gazdagítják a testnevelési szakirodalmat. A legtöbb azonban, amit tanítványai, kollégái megtanulhattak Tőle, a tanítói pálya és a kisgyermekek testnevelése iránti szakmai alázata, igényessége. Ebben felejthetetlen példát mutatott.
Gerenday Endre Díj
Gerenday Endre főiskolai tanár emlékének megőrzése és ápolása céljából leánya, Gerenday Ágnes 2021-ben közérdekű kötelezettségvállalás keretében megalapítottaa a Gerenday Endre-díjat. A díj az Ének-zenei Tanszék döntése alapján az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar egy végzős ének-zene műveltségterületes hallgatójának jutalmazására szolgál, aki
- elkötelezett a kodályi zenei nevelési elvek megvalósításában,
- magas szintű zenei szakmai felkészültség mellett kiemelkedő a tantárgy-pedagógia elsajátításában és alkalmazásában.
Évente csak egy személy kaphatja, nem megosztható.
Gerenday Endre (1926-2014) méltatása
1926. április 19-én született Bogyiszlón, ahol édesapja református lelkész volt. Az elemi iskola elvégzése után Nagykőrösön az Arany János Gimnáziumban tanult négy évig, majd szülei nehéz anyagi helyzete miatt (édesapja három fiúgyermeket nevelt) középiskolai tanulmányait a soproni, majd a pécsi gyalogsági hadapródiskolában folytatta. A háború miatt hamarább került sor avatására, a német frontra került, majd 9 hónapig volt amerikai fogságban, sokszor embertelen körülmények között. A puszta földön való fekvést, éhezést, szenvedéseket a kemény hadapródiskolai nevelés tette elviselhetővé. Az akaraterő, amelyet ugyanennek a nevelésnek köszönhetett, sok nehézségen segítette át a későbbiekben is.
Zenei adottságai már gyerekkorában megmutatkoztak, 10 éves korában a kántort helyettesítette a templomban. A hadifogságból visszatérve 1946 nyarán elment Nagykőrösre és jelentkezett a tanítóképzőbe, ahol még abban az évben felvették ötödévre egy különbözeti vizsga után. Ebben az évben mutatta be a képző a Csongor és Tünde c. színdarabot, amelynek ő volt a zongorakísérője, (Mendelssohn műveiből állították össze a kísérőzenét), innen ered szeretete a zenés színpad iránt. 1947-ben szerzett kántortanítói oklevelet, ezzel az oklevéllel jelentkezett Budapesten a Zeneakadémiára, itt elvégezte az énekszaktanítói tanfolyamot, ahol többek között Kodály Zoltán, Bors Irma, Bárdos György, Zalánfy Aladár és Gárdonyi Zoltán tanították. Egyik tanára beajánlotta a Fővároshoz, így sikerült állást kapnia egy általános iskolában, ahol a következő évtől kezdve kinevezett énekszaktanító lett.
Tovább akart azonban tanulni, mert egyházkarnagyi álmai voltak. Felvették a Zeneakadémia Egyházzenei tanszakára, de az első év befejeztével az egész tanszakot megszüntették. Így került a Középiskolai Énektanár és Karvezető szakra, ahol 1952-ben szerezte meg oklevelét. Tanárai voltak többek között Ádám Jenő, Zalánfy Aladár, Gárdonyi Zoltán, Viski János, Járdányi Pál, Vásárhelyi Zoltán, Bartha Dénes, Szabolcsi Bence, Gaál Margit, Nagy Olivér.
Zeneakadémiai tanulmányaival párhuzamosan már általános iskolában tanított, 1948–1951 között a Lajos utcai Általános Iskolában volt ének-zenetanár, egy évig az Attila utcai általános iskolában tanított, majd 1952–1962 között a Fényes Adolf utcai Általános Iskolában működött ének-zenetanárként.
Itteni fiúkórusával nagy sikerrel szerepelt a Zeneakadémián Kodály Zoltán jelenlétében, aki külön kiemelte a fiúkórus kiváló előadását. A Fényes Adolf utcai és Tímár utcai általános iskolás gyermekekkel zenés színpadot hozott létre, ahol előadták Kacsóh Pongrác: János vitéz c. daljátékát, majd Kodály Háry Jánosát a szerző jelenlétében. (Kodály tanár úr egy felvonást akart meghallgatni, de végül ottmaradt az egész előadás alatt!). Az Attila utcai általános iskolában színpadra állították a Székely fonót, és a kórus mellett zenekart is alapított. Többek között Mozart: Gyermekszimfóniájának előadásával értek el nagy sikert. Számos nyári tábort szervezett, amelyek során a gyerekkorában megismert és megszeretett cserkészhagyományok felhasználásával tette felejthetetlen élménnyé valamennyi diákja számára a közös együttlét minden percét.
1962-től a Budapesti Tanítóképző Intézet Gyakorló Iskolájának ének-zenetanára lett, ahol az iskolai kórussal számos sikert ért el, bemutató órái legendásak voltak, a gyerekek rajongtak érte.
1968-tól két évet tanított Jászberényben a Tanítóképző Intézetben intézeti tanárként, 1970-ben visszakerült Budapestre a Tanítóképző Intézetbe majd Főiskolára, ahol főiskolai docensként majd tanárként működött. 1988-ban vonult nyugalomba, de az esti tagozaton még tovább tanított 1995-ig. 2004 év végéig tanított a Nemzetközi Pető Intézetben, ahol a leendő konduktorokat oktatta ének-zenére.
A Főiskolán elsősorban az ének-szakkollégiumon tanított ének-zenét, tanítás-módszertant, zenetörténetet és hangszerjátékot. Tanítványait nem csupán a zene, a tanítás, a kórusművészet, de a színház tiszteletére-szeretetére is tanította, hiszen pályáját végig kísérték a zenés színpadi előadások. Megalapította a Főiskola Zenés Színpadát, amelynek zenei vezetője lett. Műsorukon szerepelt többek között Mozart: Színigazgató, Donizetti: A csengő c. vígoperája, Paisiello: Komikus kantátája, Kodály: Háry János c. daljátéka és Ránki-Vas-Hubay: Egy szerelem három éjszakája c. zenés színműve. Ez utóbbi bemutatóján két szerző is részt vett és a legnagyobb megelégedés hangján szóltak az előadásról.
Növendékeitől, hallgatóitól megkövetelte a felkészülést, általános műveltsége, tájékozottsága mindenhol elismerést keltett. Nagyon szerette a zene mellett a történelmet, az irodalmat, a természetet, nagyon sokat olvasott, 80 éves kora után is fejből idézte a kisdiákként megtanult latin memoritereket, magyar és külföldi költők verseit, sőt újakat is megtanult. Tanári működése alapján mintegy nyolcszor kapott kisebb, nagyobb elismerést.
1948-tól megszakítás vezetett kórusokat. Énekkaraival a legmagasabb minősítési fokozatokat érte el, számos kórusversenyen, fesztiválon nyert díjakat.
Talán a legbüszkébb szeretett tanára, az elfogulatlan kritikus, nagyszerű szakember, Nagy Olivér méltatására volt, amit a hatalmas Liszt mű, A kovács előadása után írt róla és a BKV Egri Ferenc Férfikaráról: „Gerenday Endre vezénylését a formálás és szerkesztés szabadsága, zeneiség és szuggesztivitás jellemezte”.
Kitüntetései:
1986: Munka Érdemrend Bronz fokozat
1996: Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskereszt
2002: „Solymárért” kitüntetés (Solymár kulturális életének fellendítéséért, közösséget teremtő karizmatikus szakmai tevékenységének elismeréséért)
2005: Csokonai Vitéz Mihály alkotói díj (a kórusművészet és a hagyományok ápolása terén kifejtett több évtizedes példamutató szakmai munkája, életműve elismeréséért)
2006-ban jelent meg a KAIROSZ Kiadónál „Negyedszázad vándorútján – Bogyiszlótól a heilbronni fogolytáborig” c. önéletrajzi könyve.
Egyik kedves solymári kórustagja ezt írta róla: „…mégis mindenekelőtt a próbák jutnak eszembe. Azok a tartalmas, érdekes és élményszerű próbák, ahol elkezdődött valami, ami megmagyarázhatatlanul vonzotta az ember figyelmét a zene felé még akkor is, ha éppen nem a kedvünk szerinti kórusművet tanultuk, illetve gyakoroltuk. Most már tudom, hogy ez az Ő egyéniségéből fakadó vonzerő lehetett. Bandi bácsi életében legendává vált, akár egy emlékünkben élő jó tanár. De hát az volt, és még több. Tanár-tanító, muzsikus és EMBER! EMBER és TANÁR, aki a közösség igazi formálója, aki tudásával, saját életpéldájával, szakmája iránti alázattal, hazaszeretetével zászlóként állt előttünk.” (Bonivárt Attila)
2014. április 28-án hunyt el Budapesten.