Hangay tanár úrra emlékezünk

Március 17-én elhunyt Hangay Zoltán, az ELTE TÓK professor emeritusa, a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék korábbi tanszékvezetője, fiatal kollégáink szakmai mentora. Tanár úrra egykori tanszéki kollégái és tanítványai soraival emlékezünk.
 

Tóth Beatrix címzetes egyetemi docens:

Hangay Zoltán nagy munkabírású, koncepciózus és empatikus vezető, tudós szakember és barátságos, együttműködő kolléga volt. A Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék az ő irányítása idején lett megkerülhetetlen, tekintélyes szakmai műhely. 
Hiteles és képességes vezetője volt ennek a műhelynek. Saját tudományos érdeklődése területén maradandót alkotott. Kezdeményezője, katalizátora és alkotótársa volt sok olyan vállalkozásnak – tantervmódosításnak, tankönyvkiadásnak, módszertani oktatófilmek készítésének stb. –, melyek mind a tanítóképzés színvonalának emelését, minőségének fejlesztését szolgálták.
A tanszékvezetés sok bürokratikus jellegű munkával jár, amit Zoltán példamutató precizitással, felelősségteljesen végzett el.
Kollégáival mindig figyelmes, tapintatos és segítőkész volt. Kezdő oktató koromban engem is sokféleképpen támogatott és motivált. Mivel ő is tanított egy ideig anyanyelvi tantárgypedagógiát, átadta az általa összeállított, kidolgozott anyagokat, amelyek hasznos kiindulópontot jelentettek számomra a tanításra való felkészülés során. 
Más munkahelyeken gyakran előfordul, hogy a legújabb, legfiatalabb kollégákra rakják a legtöbb terhet, én nem ezt tapasztaltam. Zoltán számításba vette, hogy kezdő vagyok anyukaként és oktatóként is, megadta a lehetőséget arra, hogy mind az anyaságot, mind a szakmai kompetenciáim felépítését és gyarapítását örömmel, frusztrációmentesen éljem meg. 
Ha összefutottunk a folyosón, gyakran megkérdezte: mi újság Miklóskával? Őszinte érdeklődéssel, derűs mosollyal hallgatta a kisfiamról szóló híradásokat. Ő maga is szívesen és büszkén beszélt gyermekeiről, tiszteletben tartva privát szférájukat. 

Mindannyian tiszteltük és becsültük Zoltánt. Jó és igaz ember volt.
 

Csíkvári Gábor főiskolai tanár, korábbi tanszékvezető:

Nem haver volt, hanem barát.
Egy régi tanszéki szobában évekig ültünk egymással szemben – mégsem Zoli volt, hanem Zoltán.
Beszélgetett, de nem locsogott, mosolygott, de sosem hahotázott, nem volt méltóságos, de nagyon is méltó a tiszteletre.
Tudása sziklaszilárd volt, de soha nem volt nagyképű, csak a tanári lét alapfeltételének tekintette.
Aztán, amikor tanszékvezető lett, nem vonta vissza a régi tegeződéseket, közvetlen maradt és segítőkész. És minden kollégájának tudta a helyét és feladatát… Nem vezér volt, hanem okos és megfontolt vezető.
A szobája nyitva állt mindig mindenki előtt. Leült a kis kanapéra, meghallgatott és eltűnődött, mielőtt válaszolt volna. Még a tanszéki értekezletek békés hangulatát, munkás óráit is szívesen vettük, mert közösség voltunk.
És, bár erről nem valami dicséretes beszélni, ott volt az asztalán egy hamutartó. Ő maga sosem dohányzott, de ha valaki netán rágyújtani kívánt, szava sem volt…
A hamutartót máig őrzöm. És utolsó, immár magánemberi találkozásunk kedves emlékét is.
 

Gönczöl Andrea egyetemi adjunktus:

Mi jutott eszembe elsőként Hangay tanár úrról?
A közös ebédünk Szegeden, a John Pull Pubban, a doktori szigorlatom után. Az őszinte, jó hangulatú beszélgetések. A rendkívüli türelme és segítőkészsége. Az, hogy minden ötletemet támogatta, legyen az egy hosszabb amerikai út, külföldi munkalehetőség, doktori iskola, erdélyi tanulmányút, ő mindig mellettem állt. Bízott bennem, ahogy én is őbenne. Hangay tanár úr vett fel a Budapesti Tanítóképző Főiskolára 1994-ben, neki köszönhetem az első munkahelyemet. Ott volt életem meghatározó pillanataiban, örömmel vállalta a doktori szigorlatom bizottsági tagságát, ott volt a védésemen, és ott volt, amikor beszélgetésre volt szükségem.
Rendkívüli ember volt, akinek tudására, intellektusára mindig felnéztem.
Elővettem a szegedi védésemen készült fényképeket és megtaláltam a rólunk készült közös fotót.
Elmosolyodtam a fénykép láttán, Hangay tanár úr tekintete most is szeretetet és biztonságot sugárzott.
Köszönök neki mindent, köszönöm, hogy ismerhettem őt, hogy együtt dolgozhattam vele, köszönöm, hogy az életem része, még most is…
 

- a kép nagyítható -