Örömmel adjuk hírül, megjelent Prof. Dr. Donáth Péter[1] legújabb kötete Tanítóképzők, tanáraik és diákjaik az 1945-1949. évi politikai forgószélben – Tanulmányok címmel a Trezor Kiadó gondozásában, 493 oldal terjedelemben. Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar professzor emeritusa éppen 50 éve, 1975. januárjában kezdett a Budapesti Tanítóképző Intézet adjunktusaként oktatni a Karon, idővel pedig, immár 26 éve, egyetemi tanárként, nyugdíjba vonulását követően professzor emeritusként gyarapítja az ELTE TÓK tudományos teljesítményét. 25 évig volt a Kar Társadalomtudományi Tanszélének tanszékvezetője, 15 évig a Tudományos Bizottság elnöke, közel 30 évig a Kari Tanács tagja. Donáth Péter volt az ELTE TÓK kiadásában megjelenő Filozófia-Művelődés-Történet kiadványsorozat felelős szerkesztője, ifjúsági klubvezető, valamint a Kar képviselője az egyetemi tudományos és habilitációs bizottságokban egyaránt. 2016 óta, amióta már nem oktat a karon, kutatóprofesszorként tevékenykedik, aminek eredményeként most megjelent kötete az azóta született 5. kötet. A könyvek tanulmányai a következő folyóiratokban jelentek, jelennek meg: Neveléstudomány (6 tanulmány), Iskolakultúra (3 tanulmány), Új Pedagógiai Szemle (2 tanulmány, egyik megjelenés alatt), Neveléstörténet – Polymatheia (9 tanulmány, egyik megjelenés alatt), Múltunk (1 tanulmány), Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat (1 tanulmány), Pedagógiatörténeti Szemle (1 tanulmány, megjelenés alatt), Soproni Szemle (1 tanulmány), Egyháztörténeti Szemle (2 tanulmány), Bácsország – Vajdasági Honismereti Szemle (1 tanulmány), tanulmánykötetekben megjelent 6 tanulmány (2 megjelenés alatt), valamint 5 önálló kötet.A legújabb kötet megtalálható a MEK-ben: https://real.mtak.hu/102994/, hamarosan a TÓK Könyvtárában is.
A tanítóképzés történeteit módszeresen kutató professzor kötetéhez gratulálunk, további egészségben, kötetekben gazdag életet kívánunk, egyben szeretettel ajánljuk minden kedves ELTE TÓK-os hallgatónak és oktatónak Donáth Péter tanár úr legújabb kötetét!
[1] Donáth, Péter (2025). Tanítóképzők, tanáraik és diákjaik az 1945-1949. évi politikai forgószélben – Tanulmányok. Trezor Kiadó. 493 p. ISBN: 9789638144591