Hallgatóknak
Tájékoztatók és formanyomtatványok
Az Egyetemen a tanulmányi ügyeinek szinte mindegyikét elektronikusan kell intéznie a hallgatóknak. Ilyen a beiratkozás és a félévenkénti regisztráció (bejelentés), a tárgyfelvétel, a vizsgára jelentkezés, a személyes adatok megváltoztatása, a pénzügyi teendők figyelemmel kísérése, pénzbefizetés stb.
A hallgatóknak ugyanakkor vannak egyéb ügyei is, amelyek csak részben, vagy egyáltalán nem kapcsolódnak az elektronikus ügyintézéshez. Ezekhez a Tanító- és Óvóképző Karon használatos információkat, űrlapokat az alábbiakban tettük közzé.
Tematikák/kreditigazolások kiadása
A 2015/2016/1 félév előtti teljesítésekhez tartozó tematikák a TÓK Dékáni Hivatal számára benyújtott űrlapon igényelhetők. A tájékoztató és az űrlap elérhető a kari honlapon.
A 2015/2016/1 félévtől teljesített tanegységek tematikái a Neptunból kerülnek kiállításra, igényelhetők a Tanulmányi Hivatalban félfogadási időben.
Letölthető dokumentumok
A Tanító- és Óvóképző Karon a kreditátviteli kérelmek a Neptunban, elektronikus kérvényként nyújthatók be. Ennek részleteiről az Általános információk menüpontban olvashat.
A tanulmányi kérvények leadásához az alábbi űrlapok állnak rendelkezésre:
- Átsorolás alóli mentesítés
- Műveltségterület/specializáció változtatás a 2024. szeptemberben felvételt nyertek számára
- Határidőn túli műveltségterület/specializáció változtatás
- Jogviszony-megszüntetési kérelem benyújtására a Neptunban van lehetőség (Ügyintézés/Kérvények menüpont)
- Kivételes tanulmányi rend kérelem benyújtására a Neptunban van lehetőség (Ügyintézés/Kérvények menüpont)
- Osztatlan tanárszakon szakváltási kérelem
- Önköltséggel kapcsolatos kérelem benyújtására a Neptunban van lehetőség
- Meghatalmazás
- Méltányossági kérelem
- Regisztráció visszavonási kérelem benyújtására a Neptunban van lehetőség (Ügyintézés/Kérvények menüpont)
- Tagozatváltoztatás (Ügyintézés/Kérvények menüpont --> Képzésmódosítás kérvény)
- Utólagos tárgyfelvétel kérelem benyújtására a Neptunban van lehetőség (Ügyintézés/Kérvények menüpont)
Szakdolgozattal kapcsolatos információk és formanyomtatványok
Szakdolgozati témák elérhetőek a tanszéki honlapokon
- Összefoglaló összegyetemi tudnivalók a szakdolgozattal összefüggésben: https://www.elte.hu/oktatas/szakdolgozat
- Hogyan készítsek szakdolgozatot
- Elektronikus szakdolgozati témaválasztás útmutatója
- Nyilatkozat eredetiségről
- Témaválasztó lap Benyújtására a Neptunban lesz lehetőség
- Szakdolgozati útmutató
- Szakdolgozat titkosítása
- OTDK dolgozat elfogadtatása
- TDK dolgozat elfogadtatása
- TÓK kari kiegészítő rendelkezés plágium ügyekkel összefüggésben