Partneregyetemek

Partneregyetemek

Az alábbi oldalon megismerkedhet a hallgató a TÓK Erasmus+ partneregyetemeivel (klikk az egyetem nevére), kurzusaival, illetve azzal, hogy adott tárgyakat mire lehet itthon elismertetni.

A kurzuskínálatban található hazai tanegységekre való elfogadtatás nem kötelező, ezek csupán útmutatást adnak.

Az Erasmus+ szabályzata szerint a fogadóintézményben minimum 20 kreditet kötelezően teljesíteni kell a kinti tanegységek kreditszáma (ECTS) szerint, melyet az TÓK-os kreditszámokon fogunk elismerni kivételes tanulmányi rend segítségével. Javasolt azonban a magasabb számú (kb. 30 ECTS) kreditérték felvétele.

A kurzuselismertetéshez szükséges kivételes tanulmányi rendekről szóló információkról itt olvashat!

Figyelem! A partneregyetemek kurzuskínálata változhat, így előfordulhat, hogy a kiutazás alkalmával a mi listánkban találhatók már nincsenek, vagy éppen kibővültek. Mindig az a lista az aktuális, amit a fogadóegyetem weboldalán talál a hallgató, vagy a fogadó emailben kap a kinti koordinátortól (ösztöndíj elnyerését követő nominálás után).

Gyermekkultúra MA szakosok figyelem! A hazai MA képzésnek megfelelő kurzusokat, illetve angol vagy német nyelvű MA képzést a partneregyetemek magas többsége nem kínál (a legtöbb egyetemen anyanyelven folyik a képzés, mint pl. spanyolul, hollandul vagy finnül). MA hallgatóként azon egyetemek BA képzésébe lehet becsatlakozni, melynél az alábbi listában az fel van tűntetve. A lent látható kurzus táblázatok a BA képzésbe való beszámításra vonatkoznak, az MA képzéshez kapcsolódó táblázat kidolgozás alatt van, így az Önök esetében addig kérjük, hogy a szakfelelőssel egyeztessenek majd a kurzusok beszámításáról.

Az Erasmus+ programra való jelentkezésről minden információt megtalálhatnak az alábbi oldalon.

Tudnivalók az egyetemekről

Erasmus+ kód

Milyen szakos hallgató pályázhat?

Kurzusok és kari beismertetés

Milyen mobilitási programmal érhető el?

AUSZTRIA

Pädagogische Hochschule Oberösterreich

A LINZ03

tanító 

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

Pädagogische Hochschule Steiermark

A GRAZ04

tanító, gyermekkultúra

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

Pädagogische Hochschule Wien

A WIEN09

tanító

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

Pädagogische Hochschule Tirol

A INNSBRU03

tanító

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

BELGIUM

Haute Ecole Francisco Ferrer

B BRUXEL83

tanító

PDF

Erasmus+

Erasmus Hogeschool Brussel B BRUSSEl46 tanító, óvó, csecsemő PDF Erasmus+

CSEHORSZÁG

Tomas Bata University in Zlín

CZ ZLIN01

tanító, óvó

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

Masaryk University

CZ BRNO05

tanító

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

DÁNIA

VIA University College

DK RISSKOV06

tanító, óvó, csecsemő 

PDF

Erasmus+

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

Stranmillis University College

UK BELFAST04

tanító, óvó

PDF

Erasmus+ 20%

FINNORSZÁG

University of Lapland

SF ROVANIE01

tanító, óvó

PDF

Erasmus+

University of Tampere

SF TAMPERE01

tanító, gyermekkultúra

PDF

Erasmus+

FRANCIAORSZÁG

Université d'Orléans

F ORLEANS01

tanító, gyermekkultúra

PDF

Erasmus+

GÖRÖGORSZÁG

University of Ioannina

G IOANNIN01

óvó, csecsemő

PDF

Erasmus+

HOLLANDIA

P.c Hogeschool Marnix Academie

NL UTRECHT27

tanító, gyermekkultúra

PDF

Erasmus+

Hogeschool van Arnhem en Nijmegen

NL ARNHEM27

tanító, gyermekkultúra

PDF

Erasmus+

ÍRORSZÁG

Dublin City University

IRL DUBLIN04

tanító, óvó

PDF

Erasmus+

Maynooth University

IRL MAYNOOT01

tanító, óvó, csecsemő

PDF

Erasmus+

Mary Immaculate College

IRL LIMERIC04

tanító, óvó, csecsemő 

PDF

Erasmus+

LENGYELORSZÁG

Jesuit University Ignatianum in Krakow

PL KRAKOW19

tanító, óvó, csecsemő 

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

University of Bialystok

PLBIALYS04

tanító, óvó

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

NÉMETORSZÁG

Evangelische Hochschule Dresden

D DRESDEN07

óvó, csecsemő

PDF

Erasmus+

Evangelische Hochschule Freiburg

D FREIBUR05

tanító, óvó, csecsemő 

PDF

Erasmus+

Pädagogische Hochschule Heidelberg

D HEIDELB02

óvó, csecsemő 

PDF

Erasmus+

Pädagogische Hochschule Ludwigsburg

D LUDWIGB01

tanító, óvó 

PDF

Erasmus+

Pädagogische Hochschule Schwäbisch Gmünd

D SCHWAG 01

tanító, óvó, gyermekkultúra 

PDF

Erasmus+

Universität Augsburg

D AUGSBUR01

tanító, óvó 

PDF

Erasmus+

Katholische Stiftungfachhochschule München

D MUNCHEN07

óvó, csecsemő

PDF

Erasmus+

Europa-Universität Flensburg

D FLENSBU01

tanító

PDF

Erasmus+

Universität Koblenz

D KOBLENZ02

tanító, rajz- és vizuális kultúra, gyermekkultúra

PDF

Erasmus+

NORVÉGIA

University of Agder

N KRISTIA01

tanító

PDF

Erasmus+

OLASZORSZÁG

Freie Universität Bozen

I BOLZANO01

tanító, óvó 

PDF

Erasmus+

Universitá Degli studi Firenze I FIRENZE01 csecsemő  PDF Double Ddegree

PORTUGÁLIA

University of Lisbon

P LISBOA109

tanító

PDF

Erasmus+

ROMÁNIA

Universitatea Babes-Bolyai

RO CLUJNAP01

tanító, óvó 

PDF

Erasmus+ , Makovecz, CEEPUS

Partium Christian University

RO ORADEA02

tanító, óvó  

PDF

Erasmus+ , Makovecz, CEEPUS

SPANYOLORSZÁG

Universitat de Barcelona

E BARCELO01

tanító, óvó, rajztanár

PDF

Erasmus+

Universidad de León

E LEON01

tanító, óvó  

PDF

Erasmus+

Universitat de Vic

E VIC01

tanító, óvó, csecsemő  

PDF

Erasmus+

Universidad de Oviedo - Facultad Padre Ossó

E OVIEDO01

tanító, óvó 

PDF

Erasmus+

Universidad de Oviedo - Faculty of Teacher Training and Education

E OVIEDO01

tanító

PDF

Erasmus+

Universidad de Córdoba

E CORDOBA01

tanító, óvó, gyermekkultúra 

PDF

Erasmus+

Universidad del País Vasco Facultad de Educatión de Bilbao

E BILBAO01

tanító, óvó 

PDF

Erasmus+

University of Granada

E GRANADA01

tanító, óvó, gyermekkultúra 

PDF

Erasmus+

Universidad de Extremadura

E BADAJOZ01

tanító, óvó  

PDF

Erasmus+

Universidad Zaragoza

E ZARAGOZ01

tanító, óvó, gyermekkultúra  

PDF

Erasmus+

Universidad Autónoma de Madrid

E MADRID04

tanító, óvó

PDF

Erasmus+

Universidad del Atlántico Medio – Las Palmas de Gran Canaria E LAS-PAL48 tanító, óvó PDF Erasmus+

SVÁJC

Haute Ecole pédagogique Fribourg

CH FRIBOUR04

tanító, óvó 

PDF

Swiss-European Mobility Programme (SEMP)

Pädagogische Hochschule Zürich

CH ZURICH21

tanító, gyermekkultúra

PDF

Swiss-European Mobility Programme (SEMP)

SZERBIA

University of Novi Sad

RS NOVISAD02

tanító

PDF

Erasmus+ , Makovecz , CEEPUS

SZLOVÁKIA

Univerzita J. Selyeho v Komárne

SK KOMARNO01

tanító, óvó 

PDF

Erasmus+ , Makovecz , CEEPUS

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

SK NITRA01

tanító, óvó, gyermekkultúra 

PDF

Erasmus+ , Makovecz , CEEPUS

SZLOVÉNIA

University of Ljubljana

SI LJUBLJA01

tanító, óvó, gyermekkultúra

PDF

Erasmus+ , CEEPUS

TÖRÖKORSZÁG

Sakarya University

TR SAKARYA01

óvó

PDF

Erasmus+

 

2024.03.04.